A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai még tavaly november 25-én, a Schadl-ügyben tartottak egyidejűleg házkutatást három minisztériumban is.
Telefonon elérte az RTL Híradója Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert és a tárcájánál a Schadl-ügyben tartott ügyészségi házkutatásról kérdezte. A miniszter elmondta, hogy korábban azért nem tudott a házkutatásról, mivel az érintett részleg csak névleg tartozik a Miniszterelnökséghez, valójában a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János diszponál fölötte.
Gulyás elmondta továbbá, hogy azért sem lehetett tudomásuk arról, hogy az akció a Schadl–Völner-ügyhöz köthető, mivel a KNYF emberei egy konkrét cég, az Aqua Energy Solution Zrt. dokumentumait keresték, továbbá a Miniszterelnökségen ért valamennyi dolgozóval titoktartási nyilatkozatot írattak alá. A miniszter még hozzátette, hogy megkereste az ügyészséget is, ahol azt mondták neki, hogy ilyen esetben csak az illetékes minisztert értesítik, aki Süli János volt.
A tárca nélküli miniszter neve felbukkan a Schadl György elleni nyomozati anyagban, Völner Pál az egyik lehallgatott telefonbeszélgetése során említette az egykori fővégrehajtónak, hogy együtt ebédelt Sülivel, aki várja a pályázatát. A korrupciós ügyekbe belebukott államtitkár ekkoriban ugyanis Schadl egyik cégének próbált pályázati lehetőséget felhajtani.
A KNYF munkatársai végül semmit nem találtak a Miniszterelnökségen, a csatorna pedig kérdésekkel fordult a házkutatásban érintett másik két tárcához, az Emberi Erőforrások Minisztériumához és az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz, de választ egyelőre egyik helyről sem kapott.
A Schadl–Völner-ügy egyéb részleteiről alább olvashat.
A Völner-botrány
Kövesse a cikksorozatot a hvg.hu-n!