Itthon hvg.hu 2022. január. 07. 07:25

Omikron: egyik napról a másikra egész iskolai évfolyamok betegedhetnek meg

A szakértők szerint magas a koronavírus-fertőzés kockázata a gyerekek esetében, mivel nagyon alacsony a körükben az átoltottság.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Bejelentette csütörtökön a koronavírus tájékoztató oldal, hogy nő a fertőzöttek száma és mindezért pedig az omikron variáns a felelős. Az eddigi tapasztalatok szerint az új változat ugyan valamivel ritkábban okoz nagyon súlyos eseteket, de a korábbiaknál nagyobb arányban betegíti meg az oltottakat és a fiatalokat.

A Népszavának nyilatkozó szakértők szerint a gyerekek esetében magas a fertőzés kockázata, mivel az 5–18 éves korosztálynak alig negyede kapott eddig két oltást, és 30 százalékuk egyet. Vagyis az ő átoltottságuk nem fogja megállítani a járványt az iskolák kapuinál. A cikk szerint ez azt jelenti, hogy egyik-napról a másikra teljes osztályok, évfolyamok betegedhetnek meg.

A fertőzöttek többségnek enyhe tünetei vannak, ám egyelőre nem tisztázott, hogy mindez azért van-e, mert közöttük sok az oltott és a fiatal, vagy esetleg enyhül a járvány ezzel a mutációval – mondta egy szakember a lapnak. Még azt sem tudni, hogy mivel járhat, ha az idősebb korosztályok is fertőződnek – tette hozzá.

Kétnapos adat alapján adott ki friss hírt az omikron terjedéséről a koronavirus.gov.hu

Bejelentette a koronavírus tájékoztató oldal, ami már látható volt a napi adatokból: nő a fertőzöttek száma. Az omikron variáns terjedéséről és a betegség tüneteiről is tájékoztatást adtak. Állítják: súlyos állapot, kórházi kezelés vagy haláleset ritkán fordult elő.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.