„Mely veszedelmes lévén két fejedelem között lakni” – jegyezte be szorongva 1605 márciusában a kolozsvári nótárius a városi tanács jegyzőkönyvébe. A beszorítottság a Német és a Török Birodalom közé azonban nemcsak veszedelem, hanem lehetőség is volt, amit a Bocskai Istvánhoz, Bethlen Gáborhoz hasonló politikusok képesek voltak kihasználni, és „egyszersmind két császárral madarászni”. Orbán Viktor bizonyára úgy véli, az ő útjukat járja, jó magyar furfanggal bezsebeli az előnyöket mindkét oldalról, itt türknek mondja magát, ott a keresztény értékek védelmezőjének.

Ellenfelei viszont inkább Szapolyaihoz hasonlítanák, aki saját hatalmáért az ördögnek is eladja az országot.

Ekkor lángolt fel a máig tartó vita, hogy Németországban mintaadó, integráló erőt vagy gyarmatosítót kell-e inkább látnunk. Címlapsztorink mindenesetre – miközben értékeli a 16 év után leköszönő Angela Merkel kancellár nagyobb megrázkódtatások és reformok nélküli korszakát – igyekszik számba venni, mit is adtak nekünk a németek, és miért volt olyan jó a politikailag egymástól távol álló kancellár és Orbán együttműködése. Magyarország rovatunkból pedig kiderül, hogy a Türk Tanács nagyvonalú támogatása hogyan fialta most a második legnagyobb török pénzintézet, a VakifBank magyarországi megjelenését.

Azért alaposan megváltozott a kolozsvári nótárius óta a világ, a törökök ezúttal nem a déli végek felől, hanem Bécsen át érkeztek, és nem viszik, hanem hozzák a pénzt. Ez persze nem változtat azon, hogy exportunk és tőkeimportunk négyötöde továbbra is az EU-hoz köt minket, derül ki a Huxit veszélyeit latolgató, a Gazdaság rovatunkban megjelent írásból. Látszólag tehát jól ügyeskedik Orbán Keleten és Nyugaton, még a pápa – akivel valószínűleg kölcsönösen nem sokra tartják egymást – „áldását” is megszerezte múlt héten. Pedig Ferenc „szavaiban, cselekedeteiben mindig felragyog a tiszta, krisztusi igazság. Nem véletlen, hogy népszerűtlen a konzervatív keresztények között” – mondja Szellem rovatunknak adott interjújában a neves francia író, Emmanuel Carrere.

Ironikus, hogy épp a pulóveres balliberális értelmiséggel nem bírt el a miniszterelnök,

hiába darálta be a teljes kulturális és tudományos infrastruktúrát, és öntötte a pénzt saját elitjének. Egy most megjelent kutatás szerint – amit Magyarország rovatunk ismertet – az derül ki, hogy a kulturális elit zöme még mindig baloldalinak vallja magát, igaz, a kormány durva beavatkozásainak köszönhetően alaposan nőtt a jobbra húzók száma is. A folyamat még tart, hacsak az ellenzék hatalomra nem jut 2022-ben. A jelöltjei remek körülmények között készülhetnek a választásokra, legalábbis orosz kollégáikhoz képest, ahol az itteni, most szombaton induló előválasztáshoz hasonló, a Navalnij által életre hívott „smart voting” mozgalmat úgy is ellehetetleníti a kormány, hogy a helyi keresőkben letiltja a szókapcsolatra kiadott találatokat – Világ rovatunkban olvashatnak az orosz választások piszkos trükkjeiről.

Közben itt settenkedik a koronavírus negyedik hulláma. A Magyarország rovatunkban megjelent cikkből kiderül, hogy a kormány kifogyott az ötletekből a megelőzésre és az oltásszerzési kedv felszítására, helyette inkább tömegrendezvények szervezésével van elfoglalva, és a Merkely-óriásplakátokban bízik. Azt pedig, hogy milyen plakátok idegesítik Istenes Bencét, Portré rovatunkból tudható meg.

A szerző a HVG szerkesztője