Itthon hvg.hu 2021. december. 16. 15:07

Szemetet tettek a rászoruló gyerekeknek szánt karácsonyi ajándékdobozba

A II. kerületi önkormányzat szerencsére így is közel 600 gyermeknek el tudta küldeni a karácsonyi kívánságát.

Karácsony 2021
Friss cikkek a témában

Idén decemberben is jótékonysági programot hirdetett a II. kerület, amelyben rászoruló gyermekek karácsonyi kívánságait gyűjtötték be, és kérték meg a helyieket, hogy „fogadjanak örökbe” egyet az ajándékokból. Őrsi Gergely, a kerület ellenzéki polgármestere Facebook-oldalán számolt be arról, hogy így összesen 588 gyermeket sikerült meglepniük pontosan azzal az ajándékkal, amire a leginkább vágytak. Hozzátette: ha valaki véletlenül nem tudta teljesíteni az örökbefogadott kívánságot, az önkormányzat vagy átvállalta, vagy újra örökbe fogadhatóvá tette azt.

A jótékonysági akció Őrsi szerint az egyik legfelemelőbb mindabból, amit az önkormányzat csinál, mégis voltak, akik egyáltalán nem, vagy kifejezetten rosszindulatúan teljesítettek kívánságokat. Ahogy fogalmaz, volt, hogy

valaki konkrét hulladékot vagy még rosszabbat, leírhatatlan rossz szándékról árulkodó „ajándékot” küldött volna egy gyermeknek.

A polgármester erre úgy reagált: „teljesen érthetetlen, milyen beteg lelkű ember vagy személyiségfejlődésének negatív csúcsán járó grincs fektet energiát abba, hogy gyerekek karácsonyát tönkretegye”.

Az ehhez hasonló eseteket a politikus és kollégái kiszűrték, a hiányzó ajándékokat pedig pótolták – tette hozzá.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.