A járványelemző szerint még karácsonykor is háromezer körül lesz a fertőzöttek napi száma. Az omikron vírusvariáns pedig a tél végén válhat akut problémává.
Néhány napig még felfelé fog tartani a koronavírus-járvány halottainak a száma, miután a halálozási ráta görbéje nagyjából egy hetes késéssel követi az új fertőzéseket jelző esetszámét. A Népszava Vattay Gábornak, az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszéke vezetőjének legújabb elemzésére hivatkozva azt írja, hogy a halottak növekvő számából az is következik, hogy ebben a hullámban akár 12 ezer ember elvesztésére is lehet számítani. A ma látható folyamat arra utal, hogy még karácsonykor is háromezer körül lesz a fertőzöttek napi száma – véli a járványelemző.
Az előrejelzésben ugyanakkor még nincs benne a nem olyan rég megjelent omikron vírusvariáns hatása, Magyarországon ebből egyelőre csak néhány eset lehet. Vattay szerint akár 50-70 nap is eltelhet, mire az ezekből induló fertőzések számottevővé válnak. Így aztán leghamarabb február elején válhat akut problémává egy omikron hullám Magyarországon. Ezt ugyanakkor jelentősen befolyásolhatja a most megindított intenzív oltási kampány.
MOK-felmérés: 125 intenzíven kezelt beteg közül 87 nincs oltva
Az oltott betegek jellemzően a 70-90 éves korosztályból kerülnek ki, míg az oltatlanok között vannak, akik a 90-es években születtek.