Van egy mentőöv, amit már csak a legsúlyosabbnak ítélt covidos betegek számára hajítanak oda az egészségügyi szakemberek. Pedig arról, hogy hogyan és kinek járna még egy esély, kemény viták folynak, a hvg.hu több forrásból is úgy értesült, hogy nem hivatalos rendelkezésként, inkább afféle iránymutatásként több intézmény intenzív osztályán is azt javasolják, hogy 40 év felettieket lehetőség szerint ne kapcsoljanak műtüdőre. Szakértők szerint ezt a dilemmát pedig a számos egészségügyi faktor számbavételével akár egy gépre is át lehetne ruházni.
Az egyik budapesti kórház intenzív osztályának négyágyas szobájában halkan dolgoznak a gépek. A hely szűk, a méretes intenzíves ágyak mellett a terem nagy részét a lélegeztető gépek, monitorok, konzol asztalok és furcsa, droidszerű gépek foglalják el, melyeket két-két vastag, vörös színű folyadékkal kitöltött cső köt össze az ágyakon fekvő betegekkel. A betegek vére áramlik bennük nagy sebességgel, egy propeller forgatja megállás nélkül. A monitorokon nyomásszintek, véroxigén és ezer más adat pislog.
A betegek mind mélyaltatásban vannak, így azt sem érzékelik, mikor időnként a szkafanderszerű védőruhába öltözött nővérek bejönnek, hogy leellenőrizzék az értékeket, vagy letisztítsák őket. Van köztük egészen fiatal, húszas éveiben járó beteg és idős, majdnem 80 éves is. Egészen kivételes kezelésben részesülnek, de így sem biztos, hogy ez megmentheti az életüket. Az orvosok pedig folyamatosan ingadoznak a túlélési esélyek hideg mérlegelése és a remények táplálása között.
Kiút a fulladásból, de vissza felé nem mindenkinek járható
A fent leírt kezelés neve ECMO, vagyis extrakorporális membránoxigenizáció, ami lényegében egy műtüdő-berendezés, amely elvégzi a beteg vörösvértesteinek mesterséges oxigénellátását és a szén-dioxid eltávolítását, így pótolva átmenetileg a tüdő és a szív munkáját. Vagyis ideiglenesen képes életben tartani azokat, akiknél ezek a létfontosságú szervek önmaguktól képtelenek lennének ellátni a feladatukat.
Ennek azonban ára van.
Magas szaktudású csapat szükséges a berendezések helyes alkalmazásához, a kezelési idő pedig hetekig, akár hónapokig is elhúzódhat, ezzel lekötve olyan erőforrásokat, amelyek a Covid-csúcsok idején szűkebben állnak rendelkedésre. Mindezt úgy, hogy a gépről és kezelésről lejönni is nehéz és veszélyes művelet.
Korhatáros mentőöv
Az utóbbi időben több forrásból is úgy értesültünk, hogy nem hivatalos rendelkezésként, inkább afféle iránymutatásként több intézmény intenzív osztályán is azt javasolják, hogy 40 év felettieket lehetőség szerint ne kapcsoljanak műtüdőre. “Nagyon megviselő beavatkozás, több alapbetegséggel küzdő és/vagy idős betegeket alávetni ennek észszerűtlen. Nálunk nincs ilyen elvárás, de 60 év felett nem nagyon éri meg próbálkozni, ám egy jó karban lévő 50-esnél még működhet” - mondta egy intenzívterápiás szakorvos forrásunk. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet relatív kontraindikációnak (ellenjavallat) írja a 65 év feletti életkort. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy az életkor mellett még számos szempont alapján kell mérlegelni, ki kerülhet ECMO-ra.
"Egy 80 éves testben 80 éves a máj, a vese, a tüdő és a szív is. Persze az sem segít, ha négy ECMO-s betegre két nővér jut” - mondta egy, a beavatkozást jól ismerő szakember a hvg.hu-nak. Szerinte pont az egészségügyi szakdolgozók hiánya miatt halnak meg többnyire 20 nap alatt ezek a betegek, pedig a gyógyulási folyamathoz, a tüdő regenerálódásához hosszú hetekre, akár hónapokra lenne szükség. "Amíg egyetlen ECMO-s beteg 30 napig foglal egy-egy intenzíves ágyat, az alatt – sajnos a mai halálozási adatokat figyelembe véve – 30-szor 150-200 ember hal meg országszerte. Hozzáteszem, Magyarországon egyébként is csak kb. 30-40 ECMO-készülék van. Pedig elvileg mindenkit fel lehet tenni ECMO-ra, csak sokkal kevesebben alkalmasak arra, hogy le is jöjjenek róla” - mondta a hvg.hu-nak egy, a kezelés részleteire rálátó másik szakorvos forrásunk.
Elmondása szerint a műtüdős halálozási ráta az ő intézményükben közel 75-80 százalékos, sőt volt olyan kórház, ahol le is állították az eljárást, mert minden beteget elveszítettek. Ugyanakkor csupán a halálozást vizsgálni megtévesztő, hiszen sokszor utolsó lehetőségként, a már nagyon súlyos állapotban lévő betegeknél választották ezt az eljárást. Forrásunk hozzáteszi, nem biztos, hogy ez a jó stratégia a tünetek gyors romlása esetén, szerinte inkább azoknak kellene mentőövet dobni, akik még a víz felett vannak.
Gépek dönthetnének emberekről
Az orvosok között ebben nincs teljes egyetértés. Az elso.org, vagyis az extrakorporális létfenntartó támogatások (vagyis az ECMO és a lélegeztetőgépek összefoglaló neve) legnagyobb adatbázisát kezelő oldal egy halom feltételt javasol annak megállapításához, hogy egy beteget - rideg kifejezéssel élve - érdemes-e alávetni az eljárásnak. Ráadásul a honlap magyarázata szerint az egészségügyi rendszert érő terhelés növekedésével arányosan ezeken a feltételeken folyamatosan szigorítani kell.
Ha messziről nézzük, mindez akár logikusnak is tűnhet, hiszen egy egyszerű egyenletről van szó, mely alapján akár gépek is dönthetnének arról, hogy különböző faktorok alapján kinél van remény a túlélésre.
Először is figyelembe kell venni, hogy az ECMO-kezelések a Covid-19 során kialakuló tüdőgyulladás esetében jóval tovább elhúzódnak, mint egyéb esetekben. Egy hét helyett itt több hétről, akár több hónapról is szó lehet. Bányai Gábor, 52 éves fideszes parlamenti képviselő például 69 napon át volt műtüdőre kötve. “Figyelembe kell venni, hogy kibírja-e azt a terhelést a szervezet, amit vörösvértestek folyamatos “pofozgatása” jelent a gépben, amikor a propeller hajtja a vért. Tudnunk kell, hogy a többi szerve megfelelően működik-e legalább” - mondta egy sebész szakorvos a hvg.hu-nak. Egy aneszteziológus forrásunk pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a vér idegen testen alvadni kezd, ezt teszi a gépben is, ezért vérhigítót kell adni, ugyanakkor furcsa módon ezzel egyszerre áll fenn a vérrögképződés veszélye is. A kivezető csövek miatt pedig magas a fertőzésveszély is.
A “visszatérést” nehezíti az is, hogy ennyi idő után a légzőizmokat szinte a semmiből kell újjáépíteni. “Ha engem most lefektetnének egy ágyra két hétig és nem kéne lélegeznem, akkor ennyi idő után újra kellene tanulnom az egész folyamatot, ráadásul teljesen ellustult, használhatlan izomzattal” - fejti ki egy a lélegeztetés és a műtüdő használatára rálátó kórházi forrásunk, hogy miért esélyesebb egy fiatalabb szervezet számára az újrakezdés.
Máshol sem sokkal jobb, de azért jobb
A halálozási rátáról nyilvános magyar adatok nincsenek, a hvg.hu csak az eljárást alkalmazó szakember-forrásaira támaszkodhat. Szerintük a kezelésen áteső betegek legfeljebb 20-30 százalékát lehet “lehozni” a gépről, egy évvel a beavatkozás után pedig még ennél is kevesebben vannak még mindig életben (az első covidos betegek még az első hullámban kerültek fel ECMO-ra 2020 tavaszán). Az elso.org-on közölt adatok szerint egy francia felmérésben a 83 vizsgált beteg esetében 69 százalékos volt a túlélési arány. Egy közös európai vizsgálat már jóval több, 1531 beteg esetében 55 százalékos arányt állapított meg. Az ECMO-ra felkerülő nem covidos betegek esetében egyébként hasonlóak az arányok.
Dobson Szabolcs gyógyszerész a Facebookon megosztott egy német elemzést a Critical Care nevű szaklapban megjelent kutatói levélből, mely viszont már 68 százalékos halálozási arányról szól. Ennek a tanulmánynak a konklúziója is az, hogy jobban meg kell válogatni azt, hogy ki kap ECMO kezelést és azok számára kell tartogatni, akik “a legnagyobb valószínűsíthető előnyt kaphatják tőle”.
A nővérhiány életveszélyes
Forrásunk szerint a magas magyar halálozási adatoknak több oka is van, köztük a magyar társadalom általános egészségi állapota és a nővérhiány. Egyes nyugati országokban egyetlen beteg átfordításánál akár 5 ember is segédkezhet, míg ápolói forrásaink szerint Magyarországon egyáltalán nem ritka az sem, hogy egy intenzív osztályon 18 betegre csak 2-3 nővér jut.
Márpedig dönteni kell, erről szól a már az előző hullámokban is a széles nyilvánosság által is megismert triázsolás fogalma, amikor három szakember dönti el, hogy a beérkező beteg milyen ellátásban részesülhet. Jelenleg 7450 Covid-beteget ápolnak kórházban, ez nagyjából a második hullám csúcsán volt jellemző szám (8045 beteggel a csúcson), a harmadik hullám csúcsa még messze van (12 346). A lélegeztetőgépen lévők számának csúcsa márciusban volt (1531). Jelenleg 571 embert lélegeztetnek gépen, de a statisztikából azóta kiestek a non-invazív módszerekkel lélegeztetett betegek, ezt érdemes figyelembe venni.
A terhelés így is óriási, de nem akkora, mint a negyedik hullám legrosszabb napjaiban, azt pedig több forrásunk is elmondta, hogy az elmúlt másfél év kőkemény időszakai egy tanulási folyamat részét is alkották. A legsötétebb hetek pozitív hozadéka, hogy ma már sokkal többet tudunk a betegségről, annak optimális kezeléséről, a veszélyekről és jelentősen nőtt az egészségügyi személyzet rutinja is. Ezt kiemelték a ECMO-val foglalkozó forrásaink is: “ez egy nagyon komoly beavatkozás, magasabb szintű munkához pedig magasabb szintű tevékenység kell és ehhez ki kell művelni a szakembereket. Ez pedig hosszú távon megjelenik a kezük alá dolgozó személyzet rutinjában is”.
