Itthon hvg.hu 2021. november. 23. 11:56

Idea Intézet: 100-ból 12 magyar egyáltalán nem akarja beoltatni magát

A 30–39 éves korosztály körében még nagyobb, már 23 százalék azoknak az aránya, akik azt mondják, hogy biztosan nem kérnek a koronavírus elleni vakcinákból. A megkérdezettek 40 százaléka viszont vagy már be is adatta a harmadik oltást, vagy a jövőben biztosan megteszi.

Az összes megkérdezett 18 százaléka beoltatta magát harmadszorra, további 22 százalék a két oltás után a harmadikat is biztosan beadatja, míg 16 százalék egyelőre a két oltás után még hezitál – derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet az Idea Intézet készített, és a 24.hu tett közzé.

A felmérésből kiderül, hogy a 60 évesnél idősebb magyarok körében az átlagot meghaladó a harmadik oltást is felvevők aránya (31 százalék), és az is, hogy

a teljes felnőtt népesség körében 12 százalék az oltást teljesen elutasítók aránya, ráadásul a 30–39 évesek körében ez az arány már 23 százalék.

A koronavirus.gov.hu-n közölt hivatalos adatokból egyébként kiderül, hogy a még október végén, november elején készült IDEA-kutatásban mértnél már nagyobb a harmadik oltást is megkapottak aránya, hiszen már 1 939 582 ember kapott harmadik dózist, ami lakosságarányosan 19,8 százalék.

Járványhelyzet: 6518 új fertőzött, 171 ember meghalt

Az új megbetegedések száma csökkent, az elhunytaké viszont nőtt az elmúlt 24 órában a korábbi napok adataihoz képest. Az oltási hét első napján, hétfőn csaknem 131 ezer vakcinát adtak be.

A felmérésben amúgy azt is megkérdezték, hogy mekkora veszélyt jelent a 4. hullám az élet különböző területein. Az 1-től 5-ig terjedő skálán (ahol az 5 nagyon nagy veszélyt jelent) a Fidesz-szavazók értékelése szerint a magyarok testi, fizikai egészségére, illetve az árak emelkedésére jelent veszélyt (3,7 pont) a járvány, a legkevésbé pedig a megkérdezett anyagi helyzetére.

Az ellenzéki szavazók szerint a legnagyobb veszély az árak emelkedése (4,2 pont), de nem sokkal marad le a magyar gazdaság veszélyeztetettsége sem (3,9 pont). Mind az ellenzéki, mind az összes szavazó esetében igaz az, ami a fideszeseknél, hogy a megkérdezettek a saját pénzügyi helyzetüket érzik a legkevésbé veszélyben.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.