A hvg.hu-t hetek óta válaszra sem méltatja, a szintén Fudan-ügyben érdeklődő ellenzéki képviselőket pedig érdemi válasz nélkül „tájékoztatja" a kormányzat. Így továbbra sem tudjuk, mi szüksége volt a még nem is létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítványnak egy főigazgatóra, és nem ismert az egykori helyettes államtitkár főigazgatói fizetése sem.
A sajtó és az országgyűlési képviselők elől is titkolják az illetékesek a Fudan-ügy legújabb fejleményének részleteit. A hvg.hu írta meg először, hogy a kínai Fudan Egyetem kormányzat által tervezett budapesti kampuszának ügyében ugyan még egy kapavágás sem történt, a még nem is létező egyetemet fenntartó alapítvány gárdája egyre bővül.
Októberben az alapítvány kuratóriumának élén álló Palkovics László miniszter – aki a beruházásért felelős kormánybiztos is – mellé egy főigazgatót is kineveztek. Az új pozíciót Bertáné Dr. Bényi Krisztina tölti be, akinek a felsőoktatási szférában nincs ugyan munkatapasztalata, de korábban a Miniszterelnökség helyettes államtitkára volt.
Már főigazgatója is van a nem létező Fudan Egyetemet fenntartó alapítványnak
Palkovics László miniszter részben egy korábbi helyettes államtitkárnak engedte át az irányítást, de maradt a kuratórium elnöke. A fenntartó alapítványnak egyelőre nincs mit fenntartani, mivel a kínai egyetem budapesti kampusza nem létezik: a kormány népszavazást ígért róla - a főpolgármester el is indított egyet -, de ettől függetlenül már nagy lépésekkel készítik elő a beruházást.
A hvg.hu a Bertáné főigazgatói kinevezéséről szóló cikk megjelenése előtt és azóta is többször feltette a kérdést az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül Palkovics Lászlónak – mivel az alapító kormányzat helyett az alapítvány gyakorolja az alapítói jogok teljes körét, a kuratórium elnöke pedig Palkovics miniszter –, ám választ nem kaptunk. Arra voltunk kíváncsiak:
- Mi szükség volt egy új tisztségviselő, főigazgató kinevezésére?
- Miért az egykori helyettes államtitkárára esett a választás, volt-e nyilvános pályázat?
- Milyen személyes vagy szakmai kvalitásai tették a legalkalmasabbá Bertáné Dr. Bényi Krisztinát?
- Mi lesz főigazgatóként a pontos feladata, milyen feladatkörei vannak a szerződése alapján?
- Mi a munkamegosztás a főigazgató, illetve a kuratóriumi elnök között?
- Havi bruttó mekkora összegért, és mikortól látja el főigazgatói feladatát a főigazgató?
Nem csak mi, ellenzéki képviselők is érdeklődtek a kormányzatnál e témában. Szél Bernadett független képviselő írásbeli kérdésében arra várt választ Palkovicstól, hogy miért lett főigazgatója a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványnak, és milyen díjazással látja el feladatait Bertáné Dr. Bényi Krisztina. Az LMP-s Keresztes László Lóránt is a kinevezés szükségességéről érdeklődött.
A hvg.hu-val ellentétben az ellenzéki országgyűlési képviselők kaptak választ a minisztériumtól, ám abban nem sok konkrétum volt, és ami volt, az sem volt válasz egyik kérdésükre sem. Az ITM államtitkárától, Schanda Tamástól mindkét ellenzéki politikus ugyanazt a választ kapta, amely hosszan sorolja, miért lenne jó a kormány szerint Magyarországnak a Fudan Egyetem, emellett rögzíti, hogy
mind a Fudan Egyetem, mind a Diákváros esetében a lehető leggazdaságosabb, legkedvezőbb konstrukció előkészítése zajlik."
A minisztériumi válasz kitér arra is: „a megalapozott döntéshez pontos ismeretek kellenek, ezért kiemelten fontos a Kuratórium és a szakmai apparátus munkája". Mindössze ebben a félmondatban utaltak a főigazgatóra vonatkozó eredeti kérdésekre tehát, bár érdemi választ nem adtak.