A politikusok a munkabírás miatt, a strómanok pedig unalmukban kokainoznak - állítja Szemelyácz János, a Magyar Addiktológus Társaság és az Indít Közalapítvány kuratóriumának elnöke, akinek ismert politikus is volt már kliense. Szerinte fél kilométer autópálya árából évente fiatalok ezreit lehetne megmenteni és ez bőven megtérülne az ellátottakból adófizetővé váló függők miatt.
hvg.hu: Tarol a herbálfű, zombulnak a fővárosi villamosmegállókban, de nyoma sincs a nagy diszkós razziáknak, vagy az utcán szúrópróbaszerűen egy gramm fűvel lekapcsolt gimnazistáknak, mint 20 éve. A társadalom jómódú felét elérte a drogliberalizáció?
Szemelyácz János: 2017-ben a WHO közölt egy kutatást, amely szerint a rohamivásban világelsők lettünk a fiúk és harmadikok a lányok tekintetében. A 15 éves korosztályról beszélünk, akik 5 egységnyi alkoholnál többet megittak egy ültő helyükben (egy egység egy felesnek, vagy egy korsó sörnek felel meg). Mikor ez megjelent, én azt gondoltam, hogy itt mindenki eldob kapát, kaszát és nekiáll foglalkozni ezzel. Ehhez képest másnap az újságokban megint az volt a hír, hogy albinó kisszamár született a nyíregyházi állatkertben, ez senkit nem érdekelt. Szóval úgy tűnik a dizájner nagy szám, az alkohollal meg nem foglalkozunk. Mellesleg érdekes dolgokat lehetne megtudni ha a különböző drogokat vizsgálnánk a szennyvízben. A kokain például biztosan kilőtt az utóbbi időben.
| Szemelyácz János addiktológus, pszichoterapeuta |
| Pécsen végezte az orvostudományi egyetemet, ezután a Baranya Megyei Gyermekkórház Drogközpontjának főorvosa lett. 1999-ben alakult meg önálló cége, a későbbi Indít Közalapítvány egy integrált szociális és egészségügyi részlegekkel működő addiktológiai rendszer. Ma már több intézményben összesen 80-an dolgoznak, közülük többen egykori szenvedélybetegek. Az ELTE és a PTE címzetes egyetemi docense. Évek óta a Magyar Addiktológiai Társaság és a Kábítószerügyi Civil Koordinációs testület elnöke. Jelenleg az Egészségügyi Szakmai Kollégium Addiktológiai Tagozatának titkára. |
hvg.hu: Fél évvel ezelőtt kérdeztem meg utoljára a Belügyminisztériumot arról, mikorra készül el az új drogstratégia, de nem kaptam választ. Az előző tavaly lejárt, ebben szerepelt kitűzött célként a drogmentes Magyarország 2020-ra.
Sz. J.: Ez egy utópia, vagy inkább kampányszlogen. A 2000-es évek elején még helyettes államtitkári posztja volt a drogkoordinációnak és volt rá egy 30 fős osztály. Most két, azaz kettő ember van rá a minisztériumban egy főosztály keretén belül. Korábban volt Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, Nemzeti Családi és Szociálpolitikai Intézet, Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, Országos Epidemiológiai Központ, Országos Addiktológiai Centrum. Ezekből már egy sincs meg. Megmaradt a Nemzeti Drogfókuszpont, de az is összement. Itt dolgozik három ember, a minisztériumban kettő. 50-70 emberből lett 5 fő 2020-ra. Ennyit a drogmentes Magyarországról.
hvg.hu: Pedig ha nemzetgazdasági szempontból nézem, az addiktológus az egyik legtöbbet hozó szakma. Ha valaki kikászálódik a függőségből, akkor nem mi költünk pénzt a kezelésére, hanem ő maga fog pénzt termelni.
Sz. J.: Korábban össze akartuk vetni anonim módon, hogy a klienseink adószáma és TAJ-száma alapján hogyan alakul az adóbevétel és a rájuk elköltött OEP-pénzek egyensúlya a rehabon eltöltött hónapok során és után. Sajnos a minisztériumban azt mondták, hogy ez lehetetlen, még névtelenül is. Pedig szerintem nagyon érdekes eredményeket láthattunk volna. Például valaki 2015-ig egyáltalán nem fizet adót, kismillió ellátásban vesz részt különböző egészségügyi intézményekben, aztán 2016 után ez exponenciálisan csökken, az adóbevételei pedig elkezdenek nőni.
Nem absztinens rokkantnyugdíjasokat akarunk gyártani, hanem akár néha még kicsit billegő, kicsit problémás, de a problémákat kezelni tudó dolgozó embereket.
Nem az a gyógyult függő, aki angyalszárnyakon lebeg, hanem akinek vannak problémái és szembe tud nézni velük.
hvg.hu: Tud mondani atipikus eseteket? Mondjuk egy olyat, ahol egészen ritka szer miatt fordultak önhöz.
Sz. J.: Volt egy kliensem, aki terápiás jelleggel fordult az ibogain nevű hallucinogén felé. Az opiát-antagonista jellege valóban segít a detoxikációban, de mindemellett egy pszichotikum. A heroinfüggő nem éli meg az elvonással járó fájdalmat és a világot máshogy látó hatása pedig a visszaesés ellen tud segíteni. Megmutatja, hogy a világ sokkal érdekesebb annál, mint hogy tűvel a karomban töltsem a napot. Nos, ő ezzel szokott le az ópiátról, megcsinált egy olyan detoxot, amit éveken keresztül nem tudtunk hagyományos gyógyszerekkel elérni nála. Ez azonban Magyarországon illegális szer.
hvg.hu: Droggal jött le a drogról?
Sz. J.: Igen. A pszichedelikus terápiáknak egyébként is reneszánsza van, de azért szerintem nincs kolbászból a kerítés. Egy külföldi kongresszuson láttam egy filmet egy dél-amerikai iboga-klinikáról. Ott több heroinfüggő beszélt erről. A 20 szereplőből 5-8 absztinens maradt a terápia után, ugyanennyi visszaesett, 3-4 pedig túladagolta magát és meghalt. Nem hiszem, hogy vannak csodaszerek, mindenkinek más jó.
Volt, akitől például azt a visszajelzést kaptam, miután gyógyultan újra beszélt velem, hogy a legjobban az tetszett neki, hogy nem féltünk az Indít alapítványon és a kezelések során sem felismerni, ha valamit rosszul csináltunk. Ha hibáztunk, beszéltünk róla, hogy porszem került a gépezetbe és tudtunk bocsánatot is kérni adott esetben. Ezek számára nagyon mélyenható élmények voltak, a példa, hogy mit kezdünk a hibáinkkal.
De volt szexfüggő kliensem is, aki olyan szintű kényszerességig jutott, hogy már nem azt tette, amit a legtöbb pornófogyasztó. Nem maszturbált, miközben pornót nézett, csak nézte. Naponta több órán át. Ez már nem szexuális izgalom volt, hanem egy kényszer. Kívülről ezt nem tudjuk megérteni. Szóval ők voltak különlegesebb esetek.
hvg.hu: Vannak olyan páciensei, akik a külvilág felé egy teljes mértékben konszolidált, funkcionális életvitelt sugároznak, mégis függőként járnak ide?
Sz. J.: A vállalkozó réteg, vagy a vendéglátósok egyértelműen. Dolgoznak, ezerrel pörögnek. A pultosok, pincérek, akikkel dolgoztam konkrétan azt mondták “azt az őrületet, amiben mi dolgozunk speed nélkül nem lehet csinálni”. De volt olyan szerencsejáték-függő is, aki ragaszkodott hozzá, hogy speed nélkül már nem tudja elég erősen megrántani a félkarú rablót. Aztán vannak a politikában is, akik éjjel-nappal dolgoznak kokain segítségével, és közben azt hiszik, hogy ez kívülről nem látszik és tényleg lehet vele dolgozni.
hvg.hu: Volt politikus kliense?
Sz. J.: Volt.
hvg.hu: Ha kimondaná a nevét, felismernénk?
Sz. J.: Igen.
hvg.hu: Hogy néz ki, mikor egy politikus megérkezik önhöz a kezelésre?
Sz. J.: A hasonló érzékenységű kliensekkel a telefont általában kitettük a konyhában, de amikor az egyik politikusnál ezt indítványoztam, annyit válaszolt, “ha le akarunk hallgatni, úgy is le fogunk”. 3-4 éve a magánrendelésemen volt összesen 30 kliens, abból körülbelül 5 volt olyan stróman, akik az egyik legnagyobb oligarcha cégénél dolgoztak. Semmi dolguk nem volt, nekik csak aláírni kellett, cserébe rengeteg pénzük volt és rengeteg felesleges szabadidejük, szóval rátaláltak a kokainra.
hvg.hu: A politikusok szerhasználati szokásainak vannak nyomai a napi politika nyilvános részében is?
Sz. J.: A plakátkampányoknál gyakran elég erősen érzem, hogy valamilyen tuning segítségével születtek. Ilyet józan ember nem talál ki.
hvg.hu: Tehát a propagandának vannak olyan karakterjegyei, amik erre utalnak?
Sz. J.: Például amikor fél nap alatt kicserélik az egyik ellenzéki jelöltet egy másikra a reklámanyagokon. Szerintem józanul nem gondolhatja valaki, hogy a lakosság ennyire hülye. De van az az állapot, amikor úgy érzi az ember, hogy “ha az én fejemben ez így működik, akkor a te fejedben is így fog”.
Az a gond, hogy sokan azok közül, akik korábban fogyasztottak bármit, elképesztően álszent pózt vesznek fel, mikor döntéshozatali pozícióba kerülnek. Tudnék konkrét példát mondani, aki pont akkor került az ifjúság életét komolyan befolyásoló pozícióba, mikor elfogadták azt a törvényt, amely éppen azokat a fiatalokat szórta be a hatósági eljárások alá, akik alkalmi fogyasztók voltak. Helyettük csak azok mehettek elterelésre, akik igazoltan függők voltak. Úgy tűnik, ez az ember tökéletesen elfelejtette, hogy korábban hogyan élte az életét. Magyarországon ha elér valaki egy pozíciót, akkor rátör, hogy ha nem leszek álszent, akkor végem. Jó lenne, ha erről nyíltan is lehetne beszélni.
hvg.hu: Ehhez azért a drogkérdésben rendkívül konzervatív magyar társadalom is partner.
Sz. J.: Erről eszembe jut az az eset, amikor meghívtak egy disznóvágásra. A helyiek stampedlivel a kezükben magyarázták nekem, hogy “ja, a drogosokat azokat legszívesebben kilőném az űrbe”. Majd szépen legurították a méregerős házipálinkát.
A magyar társadalom egy intoleráns társadalom és mindaz, ami most történik a melegekkel, a hajléktalanokkal, a menekültekkel, az ezt erősíti. Ha én is a főáramhoz akarok tartozni, akkor nekem is utálni kell őket. És ez a szerhasználókkal kapcsolatban is így van.
hvg.hu: Van valamilyen jellegzetessége a mai fiatal szerhasználóknak? Teszem azt, anno a punkok szipuztak, heroinoztak, a rapperek szívtak, a diszkósok meg speedeztek.
Sz. J.: A 90-es években az akkori mákteás punkok, akikkel én is foglalkoztam, képviseltek egy szubkultúrát. Ezen keresztül kapcsolódtak legalább valamihez.
Az utóbbi 10 év dizájnerőrülete óta a droghasználathoz nem kapcsolódik rétegkultúra, csak arról szól, mivel tudom szétcsapni magamat.
És ez megnehezíti a rehabilitációt is. Akkoriban volt még olyan én-rész, amit lehetett fejleszteni, ami segített a felépülésben. A mai dizájnereseknek nagyon nehéz fogódzót adni, mert ha kivesszük belőlük a szert, akkor nem marad semmi a helyén.
hvg.hu: Ezek a fogyasztók belekerülnek egyáltalán bármilyen védőhálóba? Hiszen a társadalom legalján lebegnek a semmiben.
Sz. J.: A szegregátumokban élő szerhasználóknak nem addiktológiai segítségre van szükségük. Oktatás, buszjárat, munka, az kell. Ha ezek az emberek egyáltalán ki tudnának jutni a településről, ha reális céljaik lehetnének, akkor ezek a helyek megszűnnének szegregátumnak lenni.
hvg.hu: Zajlik egyáltalán kommunikáció a kormányzat és az addiktológus szakma között?
Sz. J.: Nekem több sapkám van. Én vagyok a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke, a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület elnöke, az Egészségszakmai Kollégium addiktológiai tagozatának volt elnöke, most titkára. Ha kérek, akkor kapok időpontot a minisztériumban, nem ez a gond. Az utóbbi néhány évben viszont ugyanazzal a listával rohangáltam oda az aktuális államtitkárhoz, helyettes államtitkárhoz, főosztályvezetőhöz és évek óta egyetlen sort sem tudtam lehúzni erről a listáról, mindig ugyanazzal térek vissza. A serdülőknek kialakítható összevont rehabos ágyak ügyében például konkrétan egy évet küzdöttem, hogy idén azt mondják, “János, tavaly még több esély lett volna arra, hogy ezt jogszabállyal is rendbe tegyük, mint idén”. Majd’ felrobbantam. És ez tipikusan olyan ügy, ami pénzbe sem kerülne, mégis megtriplázhatnánk az ágyak számát a fiatalabb függők számára. Tehát mindig meghallgatnak, kedvesek, megkínálnak kávéval és ásványvízzel, aztán megint nem történik semmi.
Gyakran már tematikus konferenciákat is magunknak szervezünk a szakmán belül, saját pénzből, annyira kivonult az állam a saját feladatainak ellátásából ezen a területen. Én pedig megkérdezem, hogy például az a másfél milliárd forint - amennyi 2009-ben jutott speciális pályázati lehetőségként a drogügyi szervezeteknek - pénzkérdés ma itthon? Ennyiből lehetne évente prevenciót, ártalomcsökkentést, kábítószerügyi egyeztető fórumot, kutatást, stb. működtetni. Fél kilométer autópálya árából. Komolyan mondom, a kardomba dőlök. Közben pedig telnek az évek. Félreértés ne essék, nekem van időm beszélgetni, újabb és újabb köröket futni a fiataloknak, a gyerekeknek nincs. Ők nem érnek rá öt évig várni még. Ha ők nem kapnak segítséget most, gallyra mehet az életük azért, mert nem volt egy normális prevenciós rendszer, nem tudták merre induljanak.
