Itthon hvg.hu 2021. október. 19. 18:19

Gyurcsány Ferenc: Leültünk tárgyalni Márki-Zay Péterrel

Az egykori kormányfő szerint semmi falrengető nem történt.

Ellenzéki előválasztás
Friss cikkek a témában

„Valójában azt kellene most írnom, hogy »nincs itt kérem semmi látnivaló«. Mert valójában nem kellene hírértékének lenni annak, hogy leültünk tárgyalni Márki-Zay Péterrel az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével. De most más helyzet van. Most ez hír sokaknak” – írta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebookon kedd délután.

Gyurcsány jelezte, hogy sok ilyen találkozó lesz, mert a többi ellenzéki párt vezetőjével közösen teszik a dolgukat, találkoznak egymással és döntéseket hoznak, ahogy tették ezt ma is.

Az egykori kormányfő szerint semmi falrengető nem történt, arról beszéltek, hogy mit kell tenniük annak érdekében, hogy közösen leváltsák a kormányt. „Közösen. Péter a miniszterelnök-jelölt, mi pedig az egyik leendő kormánypárt képviselői. Ennyi történt.”

Gyurcsány a Facebook-oldalán tett közzé tegnap egy videót, amelyben értékelte az ellenzéki előválasztást. Mindezt úgy tette, hogy a megválasztott miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter neve egyszer sem hangzott el.

Gyurcsány perceken át értékelte az előválasztást, de Márki-Zay nevét egyszer sem mondta ki

A DK elnöke a legerősebb ellenzéki pártnak nevezte a Demokratikus Koalíciót.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.