Itthon hvg.hu 2021. október. 07. 16:19

Gődény György nem fogadta el a felfüggesztettet, tárgyalást akar

Folytatódik az eljárás a járványszkeptikus gyógyszerész ellen.

Ahogy szeptemberben megírtuk, rémhírterjesztés miatt felfüggesztett börtönbüntetést kapott Gődény György. A Nyíregyházi Járásbíróság most közleményben számolt be arról, hogy Gődény nem fogadta el a bíróság végzését, ügyvédjével tárgyalást kértek az ügyben, így az eljárás előkészítő ülésen folytatódik.

A vádirat szerint Gődény 2020. november 25- én A választás szabadsága címmel egy írást jelentetett meg a saját internetes oldalán, melyben értelmetlen intézkedésnek nevezte a nyugdíjasok számára biztosított vásárlási idősávot, a kormányzat intézkedéseit víruspropagandának, illetve az egész védekezést mesterségesen szított hisztériának nevezte. A kötelezően viselni rendelt szájmaszkokról azt állította, hogy azok nem töltik be védelmi szerepüket.

A vádirat szerint Gődény szándéka a pandémia létének tagadására, a védekezési intézkedések céljának, eredményességének akadályozására irányult, magatartása pedig alkalmas volt a köznyugalom megzavarására.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.