A település vezetését most az alpolgármester vette át, aki júliusban maga is le akart mondani.
A múlt csütörtökön családi okokra hivatkozva azonnali hatállyal távozott posztjáról a Veszprém megyei Dörgicse 2019-ben megválasztott polgármestere, Jánó Levente. A település irányítását átmenetileg Deák Attila alpolgármester vette át – adta hírül a 24.hu.
Jánó távozásáról a múlt péntek reggel egy, a postaládájukba dobott papírból értesülhettek a helybeliek. Ebben arról is tájékoztatták őket, hogy elmaradt az aznap délutánra tervezett lakossági fórum. Ezen a lap értesülései szerint kemény számonkérés várt volna a polgármesterre, régebb óta közismert volt ugyanis, hogy több civil szervezet és hangadó csoport elégedetlen volt a ténykedésével – különösen gazdálkodási kérdésekben – és az aktuális ügyekről szóló tájékoztatással.
A 24.hu azt írja, hogy a képviselő-testület csütörtökön ült össze, hogy előkészítse a válaszokat a másnapra tervezett falugyűlésre, ám ezen végül csak azt jelölhették ki, aki átvette Jánó feladatkörét.
A lap megjegyezte, hogy a most ideiglenesen a település élére került Deák Attila júliusban maga is benyújtotta a lemondását – mondván, „alapdolgokon kell változtatni”, és nem „az elmúlt másfél év gyakorlatát folytatni” – a polgármester és a képviselők azonban nem fogadták el azt.