Lázadnak a balatoni falvak, de bizonyos befektetőkkel szemben védtelenek

Demokráciát játszottak a nyáriasan meleg szeptemberi alkonyatban a dörgicseiek, mintha maguk dönthetnének a lélegzetelállító panorámával megáldott Balaton-felvidéki falu sorsáról. De miért is ne? Apránként, pletykákból értesültek arról, hogy többen is jókora apartmanházakat, panziókat akarnak emelni az évszázadok óta szőlőtermesztő területen, ahol máig csak földszintes présházak húzódnak meg a fás ligetek árnyékában. Ez pedig nem volt a helyiek ínyére. Az önjelölt befektetők többnyire nem őslakosok, viszont kitartóan kilincseltek az önkormányzatnál a beépítési szabályok módosításáért. A képviselő-testület pedig nem mutat ajtót az adóbevételekkel kecsegtető pénzembereknek, mi több, még az információk is csak szórványosak, holott már látszanak az építkezések előkészületei.

Ez volt az a pont, amikor néhány helybéli kézbe vette az ügyeket, és megalakította a Dörgicsei Szőlőhegyért Civil Társaságot. Azonnali lakossági fórum meghirdetésére bírták rá az önkormányzatot, és amikor az eseményen a főépítész hosszadalmas jogi magyarázkodás után végül közvetve elismerte, hogy akár el is utasíthatták volna a befogadott változtatási kérelmeket, felharsant a polgármesternek szánt ütemes skandálás:

„Mondjon le!”

A független polgármesternek azonban eszébe sem jutott távozni. A felhevült civilek és a képviselő-testület – olykor pertuban lévő – tagjai gyakran elbeszéltek egymás mellett, de nem törekedtek egymás totális megsemmisítésére. Jánó Levente polgármester azzal érvelt, ő csak pénzügyi stabilitást szeretne teremteni a településnek, hogy utakat, járdákat tudjanak építeni, rendezvényeket szervezhessenek, és a település az állandó lakosok számára is vonzó legyen.