Egy júliusi kormányrendelet még úgy határozott, hogy korlátozások nélkül lehet színházba menni.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szeptember 2-i jogszabálytisztázó tájékoztatása és a Főpolgármesteri Hivatal állásfoglalása alapján a színházlátogatás védettségi igazolványhoz kötött – derül ki a Vígszínház oldalán megjelent közleményből.
Azt írták, hogy a nézőtéren maszk használata jelenleg nem kötelező.
„Amennyiben nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, jegyeiket az előadást megelőző 5. napig ajándékutalványra cseréljük vagy visszaváltjuk. A szeptember 4-i és 5-i előadásaink belépőinek árát igény esetén előadáskezdésig visszafizetjük jegypénztárainkban” – írták.
A kormány nyáron könnyítette a szabályozást, amely szerint elméletileg korlátozások nélkül lehetett színházba járni, a Magyar Teátrum Társaság július elején üdvözölte is a lépést.
A 444 viszont úgy tudja, hogy Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára szeptember 2-án úgy beszélt a védettségi igazolvány szükségességéről a színházak igazgatóinak, mint amire eddig is szükség lett volna.