Itthon hvg.hu/MTI 2021. szeptember. 03. 16:37

Márki-Zay Pétert jogerősen elítélték Lázár János rágalmazásáért

Pénzbüntetésre ítélte a bíróság Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek egyikét. A bíróság jogerős ítélete szerint Márki-Zay rágalmazta Lázár János fideszes országgyűlési képviselőt.

Jogerősen 200 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterre, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjére, amiért a becsület csorbítására alkalmas tényt állított Lázár Jánosról, vagyis rágalmazta elődjét, a fideszes országgyűlési képviselőt.

Lázár János magánvádlóként azért kezdeményezett eljárást Márki-Zay Péterrel szemben, mert a polgármester 2018 decemberében két építőipari cég, a Szeviép és a K-Art ügyében korrupcióval, bűncselekmény elkövetésével hozta őt összefüggésbe. Lázár a bíróságon elmondta:

természetesnek tartja, hogy a polgármester kritikával illeti politikai tevékenységét, de ennek vannak határai, nem vádolhatja őt bűncselekmény elkövetésével.

A várost korábban irányító Lázár elmondta, ppp-konstrukcióban a K-Art Építészstúdió Kft. építette a helyi Balogh Imsi Sportcsarnokot, és a kiírt közbeszerzésen vállalta a 15 éves üzemeltetést is. A 2008-as átadás után vita alakult ki az önkormányzat és a cégcsoport között a leadott számlákról, majd az önkormányzat 2011. őszén felmondta a céggel a sportcsarnok üzemeltetési szerződést.

MTI / Veres Nándor

A kft.-t később fölvásárolták, azóta végelszámolással megszűnt. Ezzel összefüggésben állította Márki-Zay, hogy a sportcsarnokot kivitelező cég Lázár János miatt ment csődbe, de a tárgyaláson a tanácsvezető bíró felhívta a figyelmet: ez valótlan állítás, hiszen a cég csak 2019-ben szűnt meg. Márki-Zay Szeviéppel kapcsolatos kijelentését Lázárral szembeni éles kritikaként értékelte a bíróság.

A törvényszék a jogerős ítéletben enyhített az első fokon kiszabott 400 ezer forintos pénzbüntetésen. Az ítélethirdetést Márki-Zay Péter "vérlázító koncepciós eljárásnak" minősítette, mondván: a törvényszék bár a védelem több indítványának is helyt adott és módosította a tényállást is, "végrehajtotta azt a politikai igényt", hogy őt bűnösnek mondják ki.

A hvg.hu is írt róla, hogy a két politikus előzetesen nem békült ki. Nem nyújtott békejobbot Lázár János a tárgyalás előtt, amikor Márki-Zay Péter üdvözölte volna a képviselőt, de a zárt ajtók mögötti személyes meghallgatásuk sem végződött eredménnyel, ezért ment végig végül a bíróságon a rágalmazás vétsége ügyében elindult magánvádas eljárás.

Lázár János és Márki-Zay Péter a bíróságon sem békültek

A hódmezővásárhelyi polgármester egy furcsa felmérést közölt a Facebook-oldalán, majd most mentegetőzik miatta. Az érintett Fidesz-támogatású ellenfele könnyedén kabátlopási ügybe keveredhet.

Hirdetés