A rendezvényre a világ minden tájáról érkeznek résztvevők.
Külön járványügyi intézkedések – például kötelező maszkviselés, távolságtartás – nem lesznek, és a világ minden tájáról érkező zarándokoknak a védettségüket sem kell semmilyen dokumentummal igazolniuk a szeptember 5-től 12-ig tartó budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson – írja a Népszava.
A napilapot Fábry Kornél atya, a kongresszus főtitkára tájékoztatta minderről. Szerinte már az is nehézséget okozott, hogy a rendezvényt egy évvel el kellett halasztani,
most pedig abban bíznak, a negyedik hullám nem a kongresszus ideje alatt fog berobbanni.
A kockázat ugyanakkor nem kicsi, hiszen víruskutatók és Müller Cecília országos tiszti főorvos szerint is már most a negyedik hullám küszöbén állunk.
A rendezvényre közel hetven országból több tízezer résztvevőt várnak, a zárónapon viszont, amikor Ferenc pápa misézik majd, akár a százezret is megközelítheti az érdeklődők száma.
A kongresszus több ezer résztvevőjének budapesti egyetemi kollégiumokban is biztosítanak szállást, hét felsőoktatási intézmény mintegy 5500 férőhelyet szabadított fel a rendezvény idejére.
Kiderült, hány zarándokot szállásolnak el a BME kollégiumaiban
Érzékenyen érinti a BME kollégistáit, hogy augusztus közepén szóltak nekik arról: a szorgalmi időszak első két hetében kollégiumi helyeiket kiadják a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra érkező zarándokoknak.