Itthon hvg.hu 2021. augusztus. 09. 21:57

Egy zavart férfi bemászott a budapesti reptér kerítésén, majd egy fémrúddal hadonászni kezdett

A férfi egy őrbódéra felmászva, majd onnan ugorva jutott a kerítés másik oldalára.

Folyamatban vannak az intézkedések azzal a férfivel szemben, aki hétfőn este negyed 8 körül egy őrbódéra felmászva átugrott a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kerítésén, majd rángatni kezdte a védelmi rendszert.

Az eset miatt a reptér fegyveres biztonsági őrei azonnal a helyszínre mentek, a férfi azonban agresszíven lépett fel velük szemben, és egy fémrúddal hadonászni kezdett – írta a police.hu.

A zavart állapotban lévő embert az egyenruhásoknak sikerült testi kényszerrel ártalmatlanná tenniük, majd megbilincselniük. Időközben – a biztonsági szolgálat riasztása alapján – a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság járőrei is odaértek a férfihez, akihez mentőt hívtak. Elsőként a reptér mentőszolgálata látta el a személyt, akiről időközben kiderült, hogy a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer birtoklása miatt büntetőeljárást folytat vele szemben.

A 35 éves budapesti férfit végül az OMSZ munkatársai – rendőrjárőrök kíséretében – kórházba szállították. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) vizsgálja az eset körülményeit.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.