Itthon hvg.hu 2021. július. 28. 12:52

Jámbor András nyerné az ellenzéki előválasztást a VIII.-IX. kerületben

Szoros a verseny a Budapest 6-os választókerületben, a Mérce volt főszerkesztője 21 százalékkal vezet a 17 százalékon álló Demeter Márta előtt.

Jámbor András a legesélyesebb jelölt az előválasztáson Budapest 6. választókerületében – írja a Telex egy Republikon-felmérésre hivatkozva, amit még június végén készítettek 800 helyi lakos telefonos megkérdezésével.

A választókerületben – ami Józsefvárost és Ferencváros egy részét foglalja magába – komoly versenyre lehet számítani, ugyanis a Mérce volt főszerkesztője mellett még három jelölt indul (legalábbis az ellenzéki előválasztáson, mert azon kívül is indulnak majd képviselőjelöltek). A Republikon-kutatás szerint a megkérdezettek 51 százaléka tervezi, hogy részt vesz az előválasztáson, míg 28 százalék válaszolta azt, hogy kihagyja.

A biztos szavazók körében így álltak a jelöltek:

  • Jámbor András (MSZP-Párbeszéd-Szikra Mozgalom): 21 százalék
  • Demeter Márta (LMP-Jobbik): 17 százalék
  • Manhalter Dániel (DK): 15 százalék
  • Csordás Anett (Momentum): 12 százalék
  • Bizonytalan: 35 százalék

Rákérdeztek a miniszterelnök-jelöltek támogatottságára is. A választókerületben élők körében Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd-LMP) vezet 25 százalékkal, a második Dobrev Klára (DK) 15 százalékkal, a harmadik Jakab Péter (Jobbik) 11 százalékkal, a negyedik Márki-Zay Péter (MMM) 7 százalékkal, az ötödik Fekete-Győr András (Momentum) 5 százalékkal, míg az utolsó Pálinkás József (Új Világ Néppárt) 2 százalékkal. Magas a bizonytalanok aránya is a felmérés szerint, ők 31 százalékot tesznek ki.

Az ellenzéki előválasztás jelöltjeinek jelenlegi állapot szerinti listáját összesítő cikkünkből látható, hogy sok helyen ez nem jelent majd valódi versenyt, mert előre leosztották a terepet. Több helyen azonban éles összecsapás várható.

 A táblázat teljes képernyős nézetben ezen a linken érhető el.

Hirdetés