Az egykori keleti blokkban az LMBTQ-ellenes törvények és kampányok egyszerre tesznek politikai szolgálatot a hatalmukat féltő vezetőknek, és az orosz geopolitikai érdekeknek. Ha egy nyugat felé kacsingató konzervatív társadalom elhiszi, hogy minden sarkon pedofilok leselkednek a gyerekeikre, gyorsan rávehető az irányváltásra. Orbán olyan társasághoz csatlakozott, ahol nagyjából ő számít felvilágosultnak.
Orbán Viktor szerdai népszavazási kezdeményezése után már nemcsak sallang, hanem tény, hogy az LMBTQ lett az új migráns.
A 2016-os menekültekkel foglalkozó szavazás után most öt kérdés szól csak és kizárólag szexszel, vagy szexuális irányultsággal gyermekvédelmi népszavazás név alatt. A népszavazási kérdések egyértelműek: itt már szó sincs a már elfogadott törvényben még hangoztatott pedofíliáról.
A kérdések alapján az LMBTQ-közösség véletlenül sem a maguk békés életét élni próbáló azonos nemű párokat takar, hanem valamiféle freak show-t, ahol feslett nemváltoztató emberek már az iskolákban arra akarják rábeszélni a gyerekeket, hogy változtassanak ők maguk is nemet. Mindezt például olyan tartalmak vetítésével, amikből eltanulhatják az LMBTQ-életet, aminek fontos része a nemváltás. Orbán Viktor meg is jelölte, honnan jön ez az egész: a haldokló nyugatról, amivel most újra meg kell küzdeni. Legalábbis ez a propaganda, mert konkrét példát hasonló esetre eddig egyik kormánytag sem volt képes mondani.
A Fidesz politikája a migráció központi témává emelése miatt korábban az európai szélsőjobbhoz tűnt közelállónak, sőt Orbánék Lengyelországgal együtt úgy hozták a xenofób elemeket, hogy a párthoz közel álló megmondóemberek évekig azt hangoztatták, hogy a migráció elutasítása tulajdonképpen az LMBTQ-emberek védelme is, hiszen főleg rájuk veszélyesek a muszlimok.
A homo/transzfób narratívával viszont egész más klubhoz csatlakozott Orbán Viktor: ez már a keleti autoriter vezetők klubja, akik élükön Oroszországgal a saját országuk belső problémáit akarják elfedni valamilyen külső ellenség elleni harccal. Orbán nagyon közelről láthatta Vlagyimir Putyin példájából, mennyi mindent el lehet adni a nyugathoz felzárkózást már rég elengedő posztszovjet tömegeknek, ha politikai témává tesszük a nemiséget.
Amikor 2012-ben Magyarországon még élő ember nem használta a migráns szót sem, az oroszok már annyira ráuntak a muszlimellenességre, hogy kellett valami új ellenség. A melegek lettek azok. Putyin két legyet ütött egy csapásra: egyrészt van egy új, különösebb képviselettel nem rendelkező, és a keleti konzervatívabb társadalmakban amúgy is elutasított társadalmi réteg, akiket fel tudott ruházni nemzetellenes tulajdonságokkal, másrészt fel tudta építeni rájuk a nyugattól való elválást, attól a nyugattól, ahol a homoszexuálisok elfogadása a 2010-es években olyan közös értékké vált, amit még a helyi szélsőjobb sem mer megkérdőjelezni. Sokatmondó adat, hogy a hírek szerint az Orbánékkal amúgy remek viszonyban lévő nyugati szélsőjobb egy része a melegellenes kitételekkel felturbózott pedofiltörvény miatt nem írta alá a magyar miniszterelnökhöz kötődő közös értéknyilatkozatot.
Keleten viszont ez nem gond: 2012-ben megszületett a hivatalosan a gyermekek védelmében hozott orosz törvény, aminek iránya most már nekünk is ismerős lehet: betiltották a “homoszexuális propagandát”, aminek fontos része, hogy a gyerekek nem tanulhatnak iskolában “nem tradicionális” kapcsolatokról. A törvény kritikusai már akkor azt mondták, ezzel másodrendűvé degradálák a homoszexuálisokat, az eredménye pedig kilenc év alatt olyan látványos lett, hogy dokumentumfilm is készült róla, hogyan huny szemet az orosz állam a sokszor csak unalomból megvert melegek ügyében. A propaganda is irányba lett állítva: voltak cikkek, amelyek szerint az ország gazdaságának is rosszat tesznek a melegek, de tavaly például olyan álhírek is terjedtek az országban, hogy a melegházasság engedélyezése okozta a koronavírus terjedését.
A szexualitás témája azóta az egyik legstabilabb pontja az orosz elnök üzeneteinek: a Krím annektálása idején az orosz állami tévében és egyéb fizetett hirdetésekben is rendszeresen úgy adták elő, mintha a nyugat által megfertőzött Ukrajna rá akarná szabadítani a melegeket az orosz gyerekekre, a küzdelem pedig tulajdonképpen nem a Krím annektálása, hanem valamiféle védekezés a feslett nyugati világ ellen. Ez a valóságban úgy nézett ki, hogy az újonnan annektált félsziget akkori vezetője, Szergej Akszjonov már az oroszok bevonulása után pár hónappal úgy csinált, mintha Kelet-Ukrajnában amúgy annyira elfogadók lennének az emberek a meleg közösségekkel szemben, és kijelentette, ha a Krímen a továbbiakban LMBTQ-gyűléseket szerveznek, a rendőrség és az önvédelmi csoportok fognak közbelépni, ugyanis a Krímnek “nincs szüksége ilyen emberekre.”
2015-re már ott tartott a helyzet, hogy a magát hazafinak gondoló oroszok szlengjében csak simán gayeuropa gúnynéven emlegették Nyugat-Európát, hozva a megint csak jól ismert kacifántos konteókat arról, hogy a melegek tulajdonképpen külföldi ügynökök, akik a nyugati értékek terjesztésével vannak megbízva Oroszországban. Az egyik legfontosabb érv az, hogy nyugaton már csak a melegek jogaival foglalkoznak, és nem az emberek jogaival, ezzel gyorsan áldozatként beállítva a többségi társadalmat, amit elnyom az “LMBTQ-propaganda.”
Emlékezetes, hogy ebben az évben pár napig úgy tűnt, még jogosítványt sem adnak a továbbiakban a transzneműeknek. Bár pár nap után végül megkegyelmeztek nekik, nagyon árulkodó, milyen klubba kerültek: a vezetést akadályozó "mentális rendellenességek" közé sorolták, mint a pedofíliát, a fetisizmust, a szadomazochizmust, a magamutogatást, a kukkolást, a szerencsejátékfüggőséget és a kleptomániát is. A tervezet bejelentésekor természetesen találtak támogató egyesületet is: az orosz hivatásos sofőrok egyesületének elnöke örült a szigorításnak, mert túl sok baleset volt az utakon.
Hogy mennyire aktív téma ez, azt jól mutatja, hogy a 2020-as népszavazás során nem csak a Vlagyimir Putyin élethosszig tartó uralmát lehetővé tevő törvényekről lehetett szavazniuk az oroszoknak: az alkotmánymódosítási kérdések között ott volt a melegházasság kérdése is annak ellenére, hogy soha egy percig sem volt szó arról, hogy engedélyezni kéne Oroszországban. “Amíg én vagyok az elnök, itt nem lesz egyes számú szülő és kettes számú szülő. Anya és apa lesz” - fogalmazott Putyin a szavazás előtt. Érdekes, hogy Putyin azt a már megint csak ismerős készlettel dolgozó javaslatot utasította el, ami alkotmányban rögzítette volna, hogy egy férfi és egy nő házasságaként határozzák meg a család fogalmát. Az elnök szerint ez hátrányosan érintette volna az egyedülálló szülőket, ezért az alkotmányba végül az került bele, hogy Oroszország a keresztény hagyományai miatt tiltja meg a melegházasság bevezetését.
A homofóbia nem orosz találmány, viszont a vasfüggöny LMBTQ-témával való visszaépítését nagyon tudatosan végzi Oroszország: a Szovjetunió felbomlása után a nyugat felé kacsingató egykori tagköztársaságokban jellemzően oroszpárti civil szervezetek kezdték el terjeszteni a nyugatról a bűnös társadalom képét. “Azt terjesztik, el akarják venni a “normális” családoktól a gyerekeiket, és melegeknek adják őket oda” - mondta az EUObservernek Nvard Margaijan, örmény melegjogi aktivista. Ahogy az újság is rámutat, a melegellenes propaganda épp akkor erősödött fel, amikor Örményország elkezdett egy esetleges csatlakozásról tárgyalni az Európai Unióval. A beszámolók szerint hirtelen mindenhol ott voltak az anti-LMBTQ üzenetek: az Unió által elvárt nemi egyenlőségre ugorva gyorsan szitokszóvá tették a gender szót, a homoszexualitást pedig összekapcsolták a pedofíliával.
Hasonló módszerrel sikerült megosztottságot elérni az örményekhez hasonlóan szintén nagyon vallásos ukrán társadalomban is, ahol komoly méretű tömeg gondolja, hogy Oroszország tulajdonképpen felszabadíthatja őket.
Hogy mennyire radikális az LMBTQ-ellenes propaganda, az persze az egyes országok társadalmainak habitusától függ: az amúgy is orosz csatlósállamnak számító Kirgizisztánban nyilván nem keltett túl nagy zavart, hogy az orosszal szinte betűről betűre megegyező melegellenes intézkedéseket hozzanak. Itt nem álltak meg a törvényhozásnál, és gyors üzenetet küldtek: amikor Bishkekben 2015-ben melegfelvonulást akartak szervezni, a maréknyi résztvevőket előbb az ellentüntetők verték meg, majd a kiérkező rendőrök is a felvonulóknak mentek nekik. A térség legliberálisabbnak tűnő országában egyébként 2019-ben végül meg tudták tartani Közép-Ázsia első Pride-ját nagyjából 400 felvonulóval, helyiszíni és politikai balhékkal övezve: egy parlamenti képviselő egyszerűen azt javasolta, ki kell verni az őrültséget ezekből az emberekből, mert Kirgizisztán nem változhat Melegisztánná.
Ennél sokkal durvább a helyzet a vitatott státuszban, de lényegileg teljes orosz befolyás alatt álló Csecsenföldön, ahol Ramzan Kadirov elnök tulajdonképpen homofóbiából építette fel az országon belüli mini-diktatúráját: 2017-ben már egy drograzzia során talált képanyag miatt oda jutott a másfélmilliós állam, hogy a történelem legrosszabb időit idézve gyűjtötték be a hatóságok a melegeket, vagy azokat, akiket homoszexualitással gyanúsítanak. Többük eltűnt, mások megkínozva kerültek elő.
Szerencsére Magyarország nem Csecsenföld, de érdemes figyelni, hogy az oroszokkal hagyományosan talán mindenkinél ellenségesebb lengyelek is milyen megengedőkké váltak az orosz mintákkal kapcsolatban: 2018-ban Andrzej Duda elnök elmondta, ő támogatná a melegpropaganda betiltását. “Véleményem szerint ez az a típusú propaganda, amelynek az iskolákban semmi helye és amelyet következetesen ellenezni kell. Amennyiben erről egy jól megfogalmazott törvény születne, úgy nem zárnám ki, hogy komolyan fontolóra vegyem az aláírását” - mondta. 2019-ben az Orbán Viktor legstabilabb szövetségesének számító Jarosław Kaczyński fejtette ki, hogy az LMBTQ-mozgalmak külföldről importált fenyegetések a nemzetre, a Pride-okat később pedig szándékos provokációnak nevezte. Persze előkerült a pedofilkártya is: amikor Varsó polgármestere, Rafał Trzaskowski aláírt egy LMBTQ-jogokról szóló nyilatkozatot, Dariusz Piontkowski oktatási miniszter azzal kritizálta, hogy olyan gyerekeket nevel, akik végül pedofilokká válnak.
Azt persze túlzás kijelenteni, hogy csupán orosz geopolitikai szándékok állnak az LMBTQ közösségekre irányuló politikai támadások mögött, de nem nehéz felrajzolni a mezőnyt: olyan kampányt, amit Orbán Viktor folytat, jellemzően a népszerűségüket vagy hatalmukat féltó populisták és diktátorok indítanak, jellemzően a gyerekek védelmének és a keresztény értékek nevében, jellemzően a nyugat ellen, és még jellemzőbben olyan országokban, amiknek a lakosságának komoly része épp a saját vezetői miatt csak álmodhat nyugati életszínvonalról.
