Itthon hvg.hu 2021. július. 15. 07:39

Meddőségtől, mellékhatásoktól, halálos injekciótól félnek, akik nem kérik az oltást

Az oltásellenesek által terjesztett tévhitek és a lustaság is ott van a koronavírus elleni oltást nem kérők indokai között, újabban pedig már az is, hogy a védettségi igazolványra szinte sehol nincs szükség.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj Zemplén megyében van 50 százalék alatt az oltottsági arány – derült ki a megyei bontású számokból, amelyeket a 444-nek küldött meg a Miniszterelnökség. A Népszava most e két megye helyzetéről készített riportot. Mint írják, sokan babonából, tévhitből halogatnak, mások pedig azért, mert nem kell védettségi igazolvány a szabadabb élethez.

Volt, aki azért nem kérte az oltást, mert látta, hogy a keresztapja mennyire szenvedett a mellékhatásoktól, más pedig azért, mert úgy gondolja, hogy már áteshetett a koronavíruson, de tesztet nem csináltatott, hogy ezt igazolja, mert nincs rá pénze. Akad, aki felülve az oltásellenes propagandának a meddőségtől fél, más a tűszúrást nem akarja, és olyan is van, aki szerint az injekció halálosabb, mint maga a koronavírus – természetesen ebben téved.

Tiszabő háziorvosa elmondta a lapnak, hogy a település 2300 lakosából 514-en vannak eddig beoltva, viszont mióta nem kérik a legtöbb helyen a védettségi igazolványt, szinte nullára csökkent az oltási kedv. A miskolci Lyukóvölgyben pedig a civil szervezetek, az önkormányzat és a katonaság közös oltóbuszos programjára mindössze 124 jelentkező akadt.

Az Our World in Data adatai szerint Magyarország sokáig az EU második legjobb helyén állt az oltási listán, most már csak a 11. hely a mienk az első oltást megkapók számában.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.