A hírportál cikke arra keresi a választ, hogy a kínai egyetem ügye adhat-e olyan lökést az ellenzéki összefogásnak, hogy legyőzze a Fideszt.
A kínai Fudan Egyetem budapesti campusának megosztó témájával és a magyar ellenzék erre adott válaszával foglalkozott vezető anyagában a CNN honlapja hétfő reggel. A lap szerint a jelentős tiltakozást kiváltó ügy mozgósította az ellenzéket – az összefogás résztvevői közül csak a legesélyesebbnek nevezett miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely pártját, a Párbeszédet, a Jobbikot és a Momentumot említették –, amely a múlt hónapban közös levelet küldött Hszi Csin-ping kínai elnöknek. Ebben jelezték, hogy kormányra jutva azonnal leállítják a beruházást, a Budapest–Belgrád-vasútvonal építésével együtt.
A cikk felidézte, hogy mindkét projekt Orbán keleti nyitás-politikájának része, és mindkettőt kínai hitelből tervezik megvalósítani, átláthatatlan körülmények között. Azt is megjegyezték, hogy Magyarország volt az egyetlen uniós tagállam, amely blokkolta a közösség állásfoglalását, amelyben elítélték Kína Hongkonggal szembeni fellépését, illetve Budapest hagyta jóvá elsőként egy kínai koronavírus elleni vakcina felhasználását.
A cikk kitér arra is, hogy Orbán tizenegy évvel ezelőtti hatalomra jutása óta számos demonstráció zajlott Magyarországon a demokratikus szabadságjogok csorbítása miatt, amelyek azonban nem befolyásolták érdemben pártja, a Fidesz teljesítményét: a legutóbbi választást is jelentős fölénnyel nyerték meg. Az ellenzéki összefogás azonban a 2019-es önkormányzati választáson képes volt ellenük sikert elérni.
CNN: A magyar homofóbtörvény miatti harc Európa jövőjéről szól
Jelen pillanatban se az unió, se a tagállami többség nem igazán tud mit kezdeni azzal, ha egyes kormányok felrúgják a közös alapelveket. Mint a magyar kormány a homofóbtörvénnyel.
A CNN a cikkhez megszólaltatta Krekó Pétert, aki szerint az ellenzék Fudan-ügyben Orbán ellen fordította a saját retorikáját. A miniszterelnök ugyanis szereti a szuverenitás védőjének imázsát magára ölteni, mégis kinyitotta az ajtót a kínai érdekek előtt, amit csak nehezen tud megmagyarázni a választóknak. A Political Capital vezetője azt is mondta, szerinte a homoszexualitást és a pedofíliát összemosó törvény elfogadásával az volt a cél, hogy elterelje a figyelmet a Fudan-projektről és megossza az ellenzéket. Ez annyiban sikerült is, hogy a Jobbik az ügyben a kormánnyal szavazott.
Matura Tamás, a Corvinus Egyetem oktatója, a Közép-európai Ázsia Kutató Központ alapítója is nyilatkozott a CNN-nek. Szerinte az emberek, akik a fővárosba szeretnék küldeni tanulni a gyerekeiket, értik, hogy ha a Fudan-beruházás megvalósul, a Budapesti Diákváros kárára, akkor a magyar fiataloknak kevesebb lehetőségük lesz olcsó lakhatáshoz jutni. Arról is beszélt, hogy a Fudan valóban egyike a világ legjobb egyetemeinek, de ha megjelenik Magyarországon, elszívhatja a legjobb oktatókat az alulfinanszírozott magyar felsőoktatási intézményektől.
Dermot Hodson, a University of London politikai gazdaságtan professzora szerint Orbán régóta és számos szempontból fejfájást okoz az EU-nak, és nagyon veszélyes, amit tesz: folyamatosan ágál a közösség ellen, miközben benne akar maradni. Szerinte nem valószínű, hogy a Fudan ügye, a beruházás megvalósulása elleni tiltakozás hatással lesz a Fidesz választási esélyeire a fővároson túl is.