Itthon hvg.hu 2021. július. 01. 21:13

Megtiltotta a kormány a névtelen adományozást

Mostantól a kormánynak kell leadni azokat a neveket, akik pénzt adtak. A gyűjtőládák azonban még használhatók lesznek.

A szerdán megjelent, és csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében megszűnik a névtelen adományozás lehetősége - a gyűjtőládákat leszámítva - Magyarországon a civil szervezetek részére - szúrta ki a 444.

A rendelet szerint az egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak, ezeket az adatokat pedig elküldeni a kormánynak évente.

Ezek mellett azt is előírják, hogy mindenképp neveket kell írni, tehát akkor is, ha cégtől, vagy egyéb szervezettől érkezik az adomány. Ezekben az esetekben meg kell jelölni, ki áll az adományozó mögött, a cégeknél pedig a legalább 25 százalékban tulajdonosok neveit kell elküldeni a kormánynak.

Ez már nem az első szigorítás: 2017-ben előírták, a civil szervezeteknek, hogy ha egy év alatt 7,2 millió forintnál többet kapnak külföldről, akkor a “külföldről támogatott szervezet” plecsnit kell viselniük a hivatalos iratokon is, és meg kell jelölni a külföldi támogatókat. Ezt visszavonták az EU Bíróságának döntése miatt, helyette az lépett életbe, hogy a legalább 20 millió forinttal gazdálkodó szervezeteket kétévente ellenőrzi az Állami Számvevőszék.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.