Nem lenne példátlan a történelemben, ha kiszáradna a Velencei-tó, volt már ilyenre példa többször is, legutóbb 150 éve. Sajnos a tömeges halpusztulás sem új jelenség, de a halállomány mostani hirtelen csökkenésének mértéke mindenkit sokkolt. A helyiek szerint csak a gyors válasz őrizheti meg a tavat mostani formájában.
A nyár eddigi legforróbb napján tikkasztó csend ül a Velencei-tó partján a Magyar Horgászszövetség (MOHOSZ) agárdi kikötőjénél. Pár nappal korábban a tónak ez a része jobban hasonított egy sűrű leveshez, aminek felszínén tömegével lebegtek az elpusztult halak tetemei. “A legtöbb dévérkeszeg volt, de akadt balin és csuka is. Süllőt már nem nagyon láttunk, azok valószínűleg már a téli halpusztulás idején eltűntek” – meséli az egyik horgász, aki évtizedek óta napi kapcsolatban van a tóval. Ő és sporttársai is állítják, nem ez volt az első tömeges pusztulás a tavon, az elmúlt években az ilyen katasztrófák nem voltak példa nélküliek. A mennyiség azonban mindenkit meglepett. “Azonnal láttam, hogy SOS van, életemben nem láttam még ennyi haltetemet, ráadásul ennyire egy helyen” – meséli Füredi Balázs, aki évtizedek óta naponta jár ki sportolni a tóra.
Bár a hivatalos reakció egyes helyiek szerint későn érkezett, a civilek, a halőrök és az önkormányzat összefogásával végül pár nap alatt sikerült összegyűjteni szinte az összes, több mint 4 tonnányi tetemet a tó felszínéről. A csónakokból, vízideszkákról, de még vízibicikliről is gyűjtött tetemeket a MOHOSZ által adott nagyméretű nejlonzsákokba gyűjtötték, majd a szövetség telephelyén adták le.
Volt, aki a legnagyobb forróság közepén is a vizet szelte, hogy minél több tetemet gyűjtsön be. A gyorsaság azért is volt fontos, mert a tömeges pusztulást valószínűleg elsősorban az oxigénhiány okozta, a bomló tetemek nyomán pedig ördögi körként tovább csökkent volna a víz oxigéntartalma.
Nincsenek kint a vízből
A környéken élők azt mondják, még mindig sokkhatás alatt vannak, de úgy látják, hogy egyelőre nem a felelősöket kell keresni, hanem a megoldást. A pusztulás okai összetettek, feltárásukhoz idő kell, de a legvalószínűbb forgatókönyv szerint a május hideg idő miatt későn kezdtek ívni a halak, majd a hirtelen berobbanó forróság váratlanul érte az ívási időszak miatt legyengült állatokat, szervezetük pedig feladta a harcot és megfulladtak. Tovább rontja a helyzetet a rendkívül alacsony, évek óta csökkenő vízszint is. Csak júniusban több mint 10 centit csökkent a tó vízszintje a vízügyi főigazgatóság adatai szerint. Agárdon a legkisebb vízállás pedig a legfrissebb adatok szerint alig 63 centiméter. “60 centis agárdi vízállás az katasztrófa lesz. Még gyorsabban melegszik majd a víz. Most sikerült megakadályozni, hogy beinduljon egy láncreakció a halak pusztulásával, de ki tudja, hogy ez az óriási erőfeszítés meddig lesz elég” – mondta egy másik horgász, aki főleg az agárdi partszakaszon szokott pecázni.
A Magyar Horgászszövetség csütörtöki közleménye szerint sajnálatos, de nem egyedi jelenségről van szó. Hozzáteszik, hogy a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság elrendelte a harmadfokú vízminőség-védelmi készültséget, és “jelentős élőerőt vont be a védekezésbe, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság több szivattyút adott, Velence Város Önkormányzata és több civil szervezete több ponton önkéntes munkát szervezett, de a helyi önkéntes tűzoltók is kivették a részüket a munkából, s többen magánszemélyként is önzetlenül segítettek”. A példátlan összefogást hosszan méltatja egyébként a közlemény.
Minden 100. hal elpusztult
A MOHOSZ adatai szerint alig pár nap alatt a tó halállományának közel másfél százaléka elpusztult, de folyamatosan javul a helyzet, és ez “bizakodásra ad okot”. Ottjártunkkor már valóban csak néhány tetemet találtunk, de a tó körül élők szerint a bizakodás nem a legjobb megoldás most. “Évek óta mondjuk, hogy valamit tenni kell, hogy nyírni kéne a nádat, hogy kotorni kéne az iszapot, hogy biztosítani kellene a megfelelő vízutánpótlást, de hiába. Most, hogy ég a ház, talán lesz valami gyors megoldás, de remélem, hogy alapos is, mert anélkül ez bármikor megismétlődhet” – mondta a kikötőbe éppen becsurgó villanymotoros csónak tulajdonosa.
“A Velencei-tó térsége példátlan fejlődésen ment át az elmúlt időszakban” – ezt még május végén mondta Gulyás Gergely miniszter, alig három héttel a pusztulás kezdete előtt. Tessely Zoltán a térség fideszes országgyűlési képviselője ugyanezen az eseményen a mostanában megvalósult fejlesztések közül elsők között említette a tó partfal-rekonstrukcióját, amely évtizedes gondokat orvosol szerinte. Azonban már ekkor, május végén ő is jelezte, hogy a Velencei-tó vízutánpótlása problémás, tavaly több mint 300 napig alacsonyabb volt a vízszint, mint a minimális, ezért előterjesztést készítenek ennek kezelésére.
A csütörtöki kormányinfón rákérdeztünk, milyen gyors megoldással készül orvosolni a problémát a kormány. Gulyás Gergely szerint egy szakmai javaslat van a kormány asztalán, ez pedig az, hogy jet-skiket engedjenek a tóra átmeneti megoldásként, mert így lehet oxigént a vízbe juttatni, és a bányatavaknál is így csinálják. Ehhez viszont a Velencei-tóról szóló törvényt kell módosítani. Jelenleg vizsgálják, hogy meg lehet-e ezt tenni és hogyan, mert azonnali beavatkozást kíván a helyzet.
Elmerültek a részletekben
Abban egyébként a helyiek is egyetértenek, hogy turisztikailag sokat fejlődött a környék, a tó “egészségével” azonban szerintük ezalatt nem törődtek eleget és ez üt most vissza. A közeli szabadstrandra kilátogatva látszik, hogy messze elmarad ugyan a forgalom attól, amire ekkora kánikulában nyári szünet alatt számítana az ember, de azért így is sűrűn fedik a törölközők a partmenti füves területet. Láthatóan a strandolókat nem zavarja, hogy pár napja még haltetemek oszladoztak a strandtól nem messze, de a Tisztiorvosi Szolgálat mérései szerint ettől nem is kell tartani, a víz minősége teljesen megfelel a fürdéshez. A strand partszakaszának egy részén kontrasztként húzódik egy borzasztó betonperem, amit a partfalrekonstrukció részeként alatt húztak fel az elmúlt hónapokban. A szomszédos agárdi popstrand épületei szomorú mementóként bámulnak a vízre, nekik tüntetően hátat fordítva pedig a víz életében fontos szerepet betöltő emberek szobrai állnak.
“Fejleszteni mindig lesz mit” – vágná rá erre az egyszeri fejlesztésekért felelős illetékes, csakhogy még ez sem biztos. A tó az elmúlt másfél évezred folyamán tizennégyszer, azaz átlagosan mintegy 100 évente kiszáradt. Legutóbb 1863 és 1866 között. Az itt élők szerint elfogadják ugyan, hogy ez a természet rendje, azt viszont nem, hogy ha van mesterséges módja a tó életben tartásának a megfelelő vízpótlással, és a víz ökoszisztémájának megőrzése is lehetséges emberi beavatkozással, akkor ez miért ne történhetne meg.
Borítóképünk Nagy Máté fotója.