Itthon hvg.hu 2021. június. 03. 08:24

Jakab Péter: Aki engem a leginkább ki tudna egészíteni, az Karácsony Gergely

A Jobbik elnöke nem tartja elképzelhetetlennek, hogy pártja csatlakozik az Európai Néppárthoz a 2022-es választások után.

Alapvetően a kisvárosias, falusias környezetben élők, a középfokú végzettséggel rendelkezők, a fiatalok, valamint a kiskeresetűek és kisnyugdíjasok körében erősödött a Jobbik – mondta el Jakab Péter pártelnök a Népszavának.

A miniszterelnök-jelölt szerint az erősödésük nem más ellenzéki pártok rovására történik.

Negyedév alatt sikerült 250 ezer új szavazót bevonzani a kormányváltók mögé. Mind a Fidesz, mind az ellenzék tábora meglehetősen stabil, de a kettő között van egy jelentős apatikus réteg. Az a politikai erő fogja megnyerni a választást, amelyik ezt a réteget meg tudja szólítani”

– mondta Jakab.

A pártelnök a lapnak azt mondta, hogy az ellenzéki jelöltekben nem vetélytársakat lát, hanem szövetségeseket, akik nem legyőzni akarják egymást, hanem kiegészíteni. Arra kérdésre, hogy ki jelenti számára a legnagyobb kihívást, azt mondta:

Mondjuk így: aki engem a leginkább ki tudna egészíteni, az Karácsony Gergely”.

A Jobbik elnöke szerint ő vidéken, Budapesten viszont Karácsony Gergely a népszerűbb.

Jakab elmondta, hogy el tudja képzelni, hogy a 2022-es választások után a Jobbik csatlakozik az Európai Néppárthoz. Elmondása szerint vannak diplomáciai közeledések, és ezek nem egyoldalúak, hangsúlyozta: a Jobbik nagyon szeretne az Európai Néppárthoz csatlakozni.

"Lépésről lépésre haladunk, óvatos és sokrétű munkára van szükség ahhoz, hogy kölcsönös legyen az elfogadás" – mondta.

Amikor a Jobbik egy DK-s jelöltet támogat, már Volner trollkodására is csak legyintenek

Egymásnak látványos gesztusokat téve készülnek az ellenzéki pártok az őszi előválasztásra, és vannak olyan körzetek, ahol szinte borítékolható egy-egy erős induló győzelme. Ebbe még az sem igazán tudott bezavarni, hogy a Fidesszel együtt mozgó pártfüggetlen Volner János belengette, hogy az online előválasztás meghackelésére készül.

A 2018-as országgyűlési választásokkal kapcsolatban azt mondta, hogy akkor az ellenzéki pártok inkább a saját érdekükre fókuszáltak, nem annyira az országéra.

„Óriási hiba volt. Ezért vagyok büszke arra, hogy már nem ezt a politikát folytatjuk. Nem árultunk zsákbamacskát. Elengedtük a kezét azoknak, akik a saját egójukat a nemzet érdekei elé helyezték. Értésükre adtuk, hogy nem ebben a közösségben van a helyük. A távozók más pártokat alapítottak. Azok viszont, akik maradtak a Jobbikban, maguktól is teljes mellszélességgel támogatják az ellenzéki együttműködést. Nem kellett erre szocializálni őket” – mondta a pártelnök.

A Kövér Lászlótól kapott tízmilliós büntetésről is beszélt.

„Kövér László viselkedése magáról a rendszerről állít ki szegénységi bizonyítványt. Ott tartunk, hogy a házelnök tízmilliós bírságot szabhat ki a „ficsúr” szó elhangzása miatt. Ha ez ellen én fellebbezni szeretnék, akkor a fideszes többségű Országgyűléshez fordulhatok, amelynek elnöke ugyanaz, aki a büntetést kiszabta. Finoman szólva is sérül a hatalmi ágak szétválasztásának elve” – közölte.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.