Itthon hvg.hu 2021. május. 20. 10:52

A magyarok ötöde szerint örökre velünk marad a korlátozások egy része

Soha nem mondták kevesebben az Omninbusz kutatássorozat történetében azt, hogy gyakoribb kézmosással védekeznek a járvány ellen, mint ahányan májusban.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Szabadabban járnak közösségbe az emberek, többet érintkeznek másokkal, eközben pedig egyre kevésbé tartják be a járvány elleni óvintézkedéseket – derül ki az Ipsos legfrissebb, májusi felméréséből. Két példát emelnek ki:

  • 87 százalék az arcmaszkot viselők aránya a megkérdezettek között, aminél alacsonyabb szint legutóbb novemberben volt, és
  • 73 százalék azok aránya, akik gyakoribb kézmosással védekeznek a fertőzés ellen. Ez a kutatássorozatuk történetének legalacsonyabb értéke.

A megkérdezettek 70 százaléka hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen, az elutasítók aránya 22 százalék. A felmérés alapján a felnőtt lakosság 51 százaléka átesett a legalább az első védőoltáson – a hivatalos járványügyi számok alapján az átoltottsági ráta 48 százalék.

A 30 év alattiak oltási kedve egyetlen hónap alatt 26 százalékkal emelkedett és ugyanennyivel csökkent a vakcinát ellenzők aránya.

Rendezvényekre főleg a 30 év alattiak kezdtek újra járni.

Általában az idősebbek és a fővárosiak, valamint a diplomások és a magas jövedelműek az óvatosabbak az Ipsos szerint. A belföldi turizmus újraindulásából mindenki kiveszi a részét, a szállásfoglalók között csak a budapestiek aránya alacsonyabb.

A magyarok 40 százaléka augusztus végére várja a koronavírus miatt bevezetett korlátozások feloldását, 60 százalék pedig későbbi időpontra tippel. Közöttük 20 százalék azok aránya, akik szerint soha nem vesztik érvényüket teljes egészében az elmúlt évben hozott rendelkezések.

Az Ipsos Omnibusz kutatása reprezentatív a 18 évesnél idősebb magyar lakosságra nézve.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.