Itthon hvg.hu 2021. május. 13. 09:08

Hűtlen kezelés gyanúja merült fel a 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügyében

A NAV-nál kötött ki Hadházy Ákos feljelentése, akik költségvetési csalást ugyan nem találtak, de hűtlen kezelést igen.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés gyanúja merült fel a tavaly tavasszal vásárolt kínai maszkgyártó gép ügyében – derült ki Hadházy Ákos csütörtök reggeli Facebook-posztjából.

A gépért a magyar kormány megbízásából eljáró cég 2020 tavaszán 600 ezer eurót, vagyis durván 216 millió forintot fizetett. Miközben két, egymástól független üzletember is azt állította, hogy ugyanebben az időszakban nagyjából ekkora, illetve jóval nagyobb kapacitású maszkvarró gépre Kínából ennek a töredékére rúgó árajánlatot kapott.

Hadházy korábban hűtlen kezelés és költségvetési csalás miatt tett feljelentést, amit januárban a rendőrség elutasított. Az ügy azonban átkerült a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), mert ők nyomozhatnak költségvetési csalás miatt.

A független országgyűlési képviselő által közzétett NAV-levél szerint a költségvetési csalás miatt indított eljárást megszüntetik. Arra hivatkoznak, hogy nem az állam, hanem egy állami szerv (az Állami Egészségügyi Ellátó Központ) vette meg a gépet, így nem költségvetési csalás, mert nem a költségvetésből, hanem egy állami szerv költségvetéséből fizették.

Ugyanakkor azt is jelezte a NAV a levélben, hogy a nyomozás során hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja is felmerült, azonban az ilyen ügyeket a rendőrség vizsgálja, így az ügyet átették a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályára.

A maszkgyártó gép elsőként tavaly áprilisban tűnt fel Orbán Viktor miniszterelnök egyik videójában, amelyet a sátoraljaújhelyi börtönben készítettek. Itt lett ugyanis beüzemelve a maszkvarró. A kisfilmben az hangzott el, hogy a gép egy hónap alatt 2,8 millió maszkot képes előállítani, ez azonban nem volt igaz: a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága írásbeli válaszában már azt közölte, hogy a gép valójában kevesebb maszkot gyárt, és az időarányos több mint ötmillióhoz képest még csak 890 ezret készített.

Hirdetés