A felcsúti milliárdos rágalmazás és becsületsértés miatt tett feljelentését, de a bíróság elutasította a keresetet.
Rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tett Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos a Momentum-elnök Fekete-Győr András ellen; az ügy előzménye egy 444.hu-s interjú volt, melyben Fekete-Győr többek közt “felcsúti perről” beszélt, és arról, hogy “politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Magyarország kontra Orbán, Mészáros, Rogán és társaik”. De Mészáros azt is kifogásolta, illetve sérelmezte, amik a Telex február végi Fekete-Győr-interjújában, illetve a Momentum miniszterelnök-jelölti bejelentéséről szóló videóban hangzottak el.
A 444 most arról ír, hogy Budapesti II. és III. Kerületi bíróság elutasította a felcsúti milliárdos keresetét, amit azzal indokoltak, hogy megvizsgálták a sérelmezett kifejezéseket, és ezek alapján arra jutottak, hogy
azok ugyan elsőre tényállításnak tűnhetnek, azonban – ahogy az a feljelentésben is szerepel – egzakt konkrétumokat nem tartalmaznak. A feljelentésben sérelmezett kifejezések egyrészt jövőbeni események állítása (»előzetes letartóztatásba kerülhet; »vádlottak padján fog ülni«; »bíróság fogja elítélni«; »lesz jogalap fellépni«), másrészt pedig egy kifejezésbe sűrítések (»bűnöző«, »széf«, »stróman«, »ellopja az akkori fiatalok jövőjét«), melyek jogilag így nem a tényállítás, hanem a feltételezés, illetve az értékítélet kategóriájába tartoznak, és ekként alkotmányjogi védelmet élveznek.”
A bíróság egyben azt is kimondta, hogy Mészárosnak többet kell tűrnie, hiszen közszereplő. A végzés ellen fellebbeztek, így az ügy másodfokon folytatódik.