Itthon hvg.hu 2021. április. 27. 10:55

Cigit kért egy 13 éves fiú egy férfitól, majd társaival összerugdosta, és eltörte az orrát

Egy háromfős társaság tavaly ősszel Baja sétálóutcáján kötött bele egy járókelőbe.

Csoportosan elkövetett rablás miatt emeltek vádat egy 13 éves fiatalkorúval és két társával szemben.

Az ügyészség közlése szerint tavaly október 22-én késő este a fiú, a 15 éves bátyja és felnőttkorú társuk Baja sétálóutcájában egy padnál álldogált. Az akkor még a 13. évét be nem töltött fiatal cigarettát kért egy arra járó férfitól, aki adott is neki három szálat, és továbbment. Aznap éjjel újra összetalálkoztak a férfival, és ismét cigarettát kértek tőle, akkor azonban már nem kaptak. A társaság legfiatalabb tagja pénzt is kért, de a férfi ezt is visszautasította. Erre mindhárman szidni kezdték, veréssel fenyegették.

Mivel a férfi továbbra sem volt hajlandó pénzt adni nekik, a társaság egyik tagja arcon ütötte és mellkason rúgta. Ettől a földre került, mire mindhárman tovább ütötték és rugdosták, elvették a pénztárcáját, benne 19 ezer forinttal, valamint egy zacskó dohányt és egy szivarkát is. A férfi a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.

Egy arra járó biciklis szemtanúja volt a rablásnak, és a menekülők nyomába eredt. A társaság legfiatalabb tagját utolérte és visszatartotta, miközben értesítette a rendőröket.

Az ügyészség a társaság mindhárom tagját csoportosan elkövetett rablás vádolja, a két idősebbet ezen kívül súlyos testi sértés miatt is felelősségre vonhatják. A 13 éves fiú szabadlábon, két társa letartóztatásban várja a bíróság döntését.

Hirdetés