A minisztérium szerint, ha a krónikus beteg tanárokat kivonnák az oktatásból, akkor az iskolák egyötöde működésképtelenné válna.
Már a negyvenhez közelít a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt pedagógusok száma az országban – közölte az Eduline-nal a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Úgy tudják, az elhunyt pedagógusok 90 százaléka krónikus beteg volt.
Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt mondta a lapnak, hogy már hónapokkal ezelőtt azt javasolták, hogy a krónikus betegeket vonják ki az oktatásból, ők online kapcsolódjanak be a tanításba, de a minisztérium válasza az volt, hogy ha ez mindenhol megvalósulna, az iskolák 20 százaléka működésképtelenné válna, mert kevesebb pedagógus maradna, mint ahány osztály van.
A cikk szerint tiltás nincs, vagyis, ha egy iskola meg tudja oldani, „felmentheti” a bejárás alól a krónikus beteg tanárokat, tanítókat – de ezt az egyébként is pedagógushiánnyal küzdő intézmények közül kevés helyen tudják megtenni.
Hallottunk olyan iskoláról, ahol még a takarítónőt is beküldték órára a gyerekekre vigyázni, mert annyian betegedtek meg, hogy már nem volt elegendő pedagógus, a Népegészségügyi Központ mégsem rendelte el a digitális oktatást
– mondta Totyik, aki szerint ahhoz, hogy az iskolák ne váljanak a járvány gócpontjaivá a harmadik hullámban, sokkal gyorsabban kellene reagálni az első fertőzöttek megjelenésére.
További részletek az Eduline cikkében olvashatóak:
„Hallottunk olyan iskoláról, ahol még a takarítónőt is beküldték órára, annyi tanár betegedett meg"
Már a negyvenhez közelít a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt pedagógusok száma az országban - közölte az Eduline-nal a Pedagógusok Szakszervezete, amelynek alelnöke szerint ahhoz, hogy az iskolák a következő hetekben ne váljanak a járvány gócpontjaivá, sokkal gyorsabban kellene reagálni az első fertőzöttek megjelenésére.