Itthon hvg.hu 2021. február. 15. 05:35

550 ezer kínai vakcina érkezik kedden Magyarországra

A repülő, amely a vakcinákat szállítja, már elindult Pekingbe.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Elindult a magyar állam repülőgépe Pekingbe az első vakcinaszállítmányért – jelentette be Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és az ország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfő hajnalban.

Közlése szerint a pekingi érkezést követően 550 ezer adagnyi vakcinát pakolnak a gépre, amely várhatóan kedden délben érkezik vissza Magyarországra. Ez a vakcinamennyiség 225 ezer ember beoltásához elegendő.

Menczer Tamás azt is mondta, hogy ez az a vakcina, amelyet a világban már több mint 30 millió ember megkapott. Emlékeztetett arra is, hogy a vakcina dokumentációját és gyártóhelyét a magyar szakemberek megvizsgálták.

Az érkezést követően a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai az ilyenkor még szokásos vizsgálatokat elvégzik, és ha mindent rendben találnak, megkezdődhet az oltás.

Jakab Ferenc virológus korábban arról beszélt, hogy nem rossz a kínai vakcina, csak kicsit elavult.

A Medián és a 21 Kutatóközpont által január végén készített 1000 fős fővárosi felmérés szerint a budapestiek körében az országos átlagnál valamivel nagyobb az oltási hajlandóság. A különböző oltóanyagok iránti nyitottságban viszont nagy különbségek vannak.

Erősödik a politikai vita a kínai vakcina miatt

Kásler Miklós szerint a koronavírus elleni vakcina nem pártpolitikai kérdés, a DK szerint csak olyan vakcinával kellene oltani az időseket, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség is jóváhagy.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.