Itthon MTI / hvg.hu 2021. február. 04. 10:37

Fűtetlen bódéban tartott fogva másfél évig egy idős, francia nőt egy magyar házaspár

A vádlottak naponta egyszer megjelentek az idős nőnél, akkor adtak neki enni és inni, illetve sétálni is engedték. Eközben beköltöztek a lakásába. A házaspár ellen vádat emelt a somogyi ügyészség.

Végrehajtandó szabadságvesztést indítványoz az ügyészség egy házaspárral szemben, akik a vád szerint fűtetlen bódéban másfél éven át tartottak fogva egy idős asszonyt Siófok közelében – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

A közleményben azt írták, hogy a büntetett előéletű 42 éves férfi és 41 éves nő évekkel ezelőtt a bizalmába férkőzött a 71 éves, francia állampolgárságú sértettnek. A vádlottak – kihasználva az asszony érzelmi kötődését, és azt, hogy családtagként tekintett rájuk – beköltöztek a nő siófoki lakásába és rávették: haszonélvezeti jog fenntartása mellett ajándékozza az ingatlant kiskorú gyereküknek.

A házaspár 2017-ben lakásfelújításra hivatkozva egy Siófok környéki ingatlanba költöztette az asszonyt, később bezárta egy zártkerti telken álló, korábban disznóólként, szerszámos kamraként használt hat négyzetméteres, szigetelés nélküli bódéba.

A vádlottak ágyat, asztalt, éjjeli lámpát és rádiót adtak az idős nőnek, akinek fűtési, tisztálkodási, mosási, takarítási lehetősége nem volt.

A fogvatartói naponta egyszer megjelentek nála, ételt, vizet és alkoholt vittek neki, és néha lehetővé tették, hogy felügyelet mellett sétálhasson. A sértett a házaspár távollétében próbált segítséget kérni, de ezt a lakatlan területen nem hallotta senki.

A nő távolléte 2018 márciusában feltűnt a siófoki szomszédoknak. A rendőrök is keresni kezdték, erről értesülve a házaspár visszavitte őt a lakásába, hazaérkezéséről bejelentést tettek, de a rendőri ellenőrzés után újra elköltöztették.

A siófoki rendőrök végül 2019 szeptemberében, egy bejelentés alapján megjelentek a zártkerti ingatlannál és kiszabadították az elhaló hangon segítséget kérő asszonyt.

Az ügyészség a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat a házaspár ellen, indítványozva, hogy a nő és a férfi egyaránt négy és fél év börtönbüntetést kapjon, ha beismeri a cselekmény elkövetését. Emellett kérte a bíróságtól a vádlottakkal szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is.

Hirdetés