Itthon hvg.hu 2021. február. 02. 17:02

Négy és fél évet kapott a pedofíliával vádolt volt rendőr

A börtönbüntetés mellett 5 évre eltiltották a közügyektől is a férfit.

A Gyulai Járásbíróság négy év hat hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte azt a kötegyáni 70 éves férfit, akit azzal vádoltak, hogy gyerekeket csalt az udvarára azért, hogy molesztálhassa őket – írja a Telex. A férfi korábban rendőrként dolgozott.

A bíróság egészen pontosan „12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette, valamint 5 rendbeli züllött életmód folytatására rábírásával elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt” találta bűnösnek.

Az ítélet nem jogerős, a lap szerint a vádlott és a védője felmentésért fellebbeztek.

Korábban a Beol.hu írta meg, hogy a férfi, miután állítólag becsalta az udvarára, a házában fajtalankodott egy 8 éves fiúval a román határ mellett található Békés megyei községben. A lap szerint később a fiú testvérénél is próbálkozott. Nem sokkal később kirendelt pszichológusok és pszichiáterek megállapították, hogy igaz, amit a nyolcéves kisfiú állított, azaz fajtalankodott vele a férfi.

Az idős férfi állítólag rajtuk kívül is sok gyereket édesgetett a kertjébe, pénzt ígért, ha az udvarban összegyűjtik a szemetet, de segített nekik biciklit javítani, emellett pedig cigarettával, sörrel és borral kínálta a 10 év alatti gyerekeket.

(Képünk illusztráció)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról