Több mint négyezerrel csökkent az aktív esetszám.
78 újabb áldozata van a koronavírusnak Magyarországon, velük együtt a járvány áldozatainak száma 12 656-ra emelkedett – derül ki a járványügyi tájékoztató honlap adataiból. Az elmúlt egy hétben napi átlagban 90 volt az elhunytak száma.
7794 teszt elvégzésével mindössze 578 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak, miközben 4543 embert minősítettek gyógyultnak.
Így az aktív esetszám 4043 fővel csökkent, 87 829-re.
Ennél kevesebb fertőzöttet utoljára január 25-én diagnosztizáltak (a hét első napjaiban most már rendszeresen kevés új fertőzöttet jelentenek, a hétvégi tesztek kerülnek be ilyenkor a statisztikába), és szintén akkor volt utoljára a mostaninál kevesebb teszt. Az aktív esetszám utoljára a második hullám felfutó szakaszában, 2020. november 8-án volt a mostaninál alacsonyabb.
Az újonnan elvégzett tesztek 7,41 százaléka lett pozitív. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint akkor mutat megbízható képet a tesztelés egy ország járványhelyzetéről, ha legfeljebb 5 százalék a pozitív tesztek aránya. Ezt nálunk 2020. szeptember 9-e óta csak azon a két napon sikerült elérni, amikor egyszerre adták hozzá a tömeges tesztelés számait a statisztikákhoz.
Kórházban 3729 beteget kezelnek, az előző napinál 39-cel többet. Közülük lélegeztetőgépen 272-en vannak, eggyel kevesebben, mint egy napja. Vagyis az elmúlt napokban megállt a lélegeztetőgépen lévők számának régóta tartó csökkenése, a kórházban lévők száma pedig még nőtt is, de ennyiből még nem szabad levonni semmilyen következtetést, tartós lehet-e ez a tendencia.
Oltást az előző napon 5164 ember kapott, összesen már 243 036-an. A második dózist hétfőn 7260, összesen 68 526 embernek adták be. Vasárnapig annyi vakcina érkezett az országba, amennyivel 212 ezer embert lehet kétszer beoltani, de a második körre félretett tartalékokból is elkezdtek oltani.