Itthon hvg.hu 2021. január. 28. 08:51

Letartóztatták M. Richárdot

A Dózsa György úti gázoló és ügyvédje fellebbeztek a döntés ellen.

Letartóztatták M. Richárdot, a Dózsa György úton 2017 májusában két halálos áldozatot követelő baleset okozóját – erősítette meg a Fővárosi Főügyészség szerdán az Index megkeresésére.

Az első fokon nem jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélt M. Richárd ügyében január 18-án rendelte el a bíróság az előzetes letartóztatást. A zárt tárgyaláson a vádlott nem jelent meg arra hivatkozva, hogy barátnője koronavírusos, ám az ügyészség indítványa alapján digitális módon részt tudott venni az ülésen.

Rab Ferenc ügyészségi sajtószóvivő az Indexet arról tájékoztatta, hogy fellebbeztek a Fővárosi Törvényszék nem jogerős döntése ellen, de ettől még végre kell hajtani a bíróság döntését. A fellebbezésről várhatóan egy héten belül dönt a Fővárosi Ítélőtábla, ahogy M. Richárd egyik védőjének kizárásáról is – írja a lap.

M. Richárdot tavaly szeptember végén négy év fogházbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélték, egyben örökre eltiltották a vezetéstől. A vád szerint a férfi 2017. május 15-én egy Mercedesszel hajtott a Dózsa György úton, amikor a Kassák Lajos utca kereszteződésében egy balra kanyarodó Citroenbe csapódott, a balesetben pedig egy 23 éves és egy 37 éves férfi meghalt, többen súlyosan megsérültek. A Citroen sofőrjét is 1 év 10 hónap fogházra ítélték, három évre felfüggesztve.

M. a baleset idején jogosítvány nélkül vezetett, a szervezetében pedig kokaint találtak. De a tragédián kívül számos más ügyben is felmerült már a neve. Tavaly októberben jogosítvány nélkül vezetett egy Mercedest a Váci úton, két hónappal később pedig azért jelentették fel, mert a járványügyi szabályok ellenére egy újpesti edzőteremben gyúrt. Az ATV január elején arról számolt be: a férfihoz köthető budapesti étteremben szilveszterkor razziáztak a rendőrök.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.