Itthon hvg.hu 2021. január. 06. 10:49

Publicus: Cseh Katalin és Donáth Anna a legnépszerűbb EP-képviselő

A magyar európai parlamenti képviselők megítéléséről készített reprezentatív felmérést a közvéleménykutató.

Cseh Katalin és Donáth Anna a legnépszerűbb magyar európai parlamenti képviselő a Publicus Intézet friss felmérése szerint. A 2499 fő megkérdezésével, december 12–19. között készült kutatás során a két momentumos politikus 51–51 pontot kapott a 100 pontos népszerűségi skálán. A harmadik helyezett, 48 ponttal, az MSZP-s Ujhelyi István.

Őket a Demokratikus Koalíció két képviselője, Molnár Csaba és Dobrev Klára követi 42, illetve 41 ponttal. A hatodik a jobbikos Gyöngyösi Márton (36), a hetedik – egyben az első kormánypárti politikus – pedig Gál Kinga (35).

A vizsgált politikusok közül az Európai Néppártban jogfosztottá vált Deutsch Tamás a legkevésbé népszerű, ő 27 pontot ért el.

A Publicus szerint a három legnépszerűbb EP-képviselő elsősorban annak köszönheti a támogatottságát, hogy az ellenzéki szavazók és a bizonytalanok is kedvezően ítélik meg a munkájukat, illetve a Fidesz-szavazók körében nem kifejezetten elutasítottak.

December végén a Medián is közzétett egy hasonló felmérést, amely hétfokozatú skálával dolgozott, és legalább ötöst értékelést kellett elérni ahhoz, hogy egy politikus népszerűnek számítson. A szerint is Cseh (43 százaléknyi 5–7 pontos értékelést kapott), Donát (37 százalék) és Ujhelyi (36 százalék) a leginkább népszerű. Náluk azonban a negyedik helyen Deutsch következett (32 százalék), Dobrev pedig csak a hetedik lett (28 százalék).

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról
Itthon Ballai Vince 2021. április. 13. 20:00

„Az első hullámot még kinevettük, most napról napra jönnek a megdöbbentő halálesetek”

Egy család negyvenes éveiben járó testvérpárja – csak egy példa az Ózd környéki roma közösségekben koronavírus miatt elhunytak közül. A vírus nem válogat, egy helyi háziorvos szerint többségi és a kisebbségi közösségekben egyformán tombol a járvány. A romák körében mégis nagyobb a kockázat, de nem csak az általánosan rosszabb egészségi állapotuk miatt.