Itthon hvg.hu 2020. december. 21. 11:59

Közlekedés az ünnepek alatt: kisokost adott ki a MÁV és a Volánbusz

A közlekedési cégek most is hangsúlyozzák: aki tudja, váltsa meg előre a menetjegyét.

Karácsony 2020

A karácsony idén sem marad el, legfeljebb kicsit más lesz, mint ahogy vártuk és ahogy megszoktuk. Kompromisszumokat kell majd kötnünk, talán áldozatokat is kell majd hoznunk, de végül is ez a szeretet ünnepe, és mint ilyen, erős kötelék közöttünk. Sok mindent kibír. Tartson velünk a ráhangolódásban!

A karácsonyi és az év végi ünnepekhez igazodik a vonatok és buszok közlekedési rendje – közölte hétfőn a MÁV és a Volánbusz.

A MÁV szerint a vonatok

  • 23-án a pénteki,
  • 24-én a szombati,
  • 25-én és 26-án az ünnepnapi,
  • 27-én a vasárnapi menetrend szerint közlekednek.

December 31-én a pénteki, január elsején a szombati, január 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a vasárnapi vonatmenetrend érvényes.

A MÁV azt javasolja, hogy a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében az utasok elővételben váltsák meg a menetjegyeket és helyjegyeket. Ehhez használhatják a jegyértékesítő automatákat vagy igénybe vehetik a szintén kedvezményt biztosító online jegyvásárlást.

A két ünnep között munkanapokon a fővárosi elővárosi forgalomban a megszokotthoz képest kevesebb vonat indul, mert a korábbi évek tapasztalatai alapján az utasok száma jelentősen csökken ilyenkor – olvasható a MÁV közleményében. A tájékoztatóban arról is írnak, hogy a

  • december 28-tól 31-ig a Budapest–Győr, a Tatabánya–Oroszlány, a Budapest–Pusztaszabolcs és a Budapest–Veresegyház–Vác vasútvonalakon hétvégi menetrend szerint járnak a vonatok.
  • A Budapest–Esztergom vasútvonalon is hétvégi menetrend szerint járnak a vonatok, de két hajnali vonat ezekben a napokban nem közlekedik, a Nyugati pályaudvarról 2:25-kor és az Esztergomból 4:53-kor induló.
  • Ugyancsak a jövő héten hétfőtől csütörtökig a szokásos munkanapi rendtől eltérően ritkábban közlekednek a budapesti elővárosi járatok a Budapest–Székesfehérvár, a Budapest–Vác–Szob, a Budapest–Cegléd–Szolnok, a Budapest–Újszász–Szolnok, valamint a reggeli időszakban a Budapest–Lajosmizse és a Budapest–Kunszentmiklós-Tass vonalakon.

A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik.

  • 22-én és 23-án a tanítási szünet munkanapjain érvényes menetrend szerint indulnak a járatok.
  • 24-én, szenteste napján a szabadnapi menetrendnek megfelelően, a megszokottnál ritkábban és korlátozásokkal közlekednek az autóbuszok.
  • 25-én és 26-án, karácsonykor a munkaszüneti napok beosztása szerint indulnak a járatok, szintén korlátozásokkal, elsősorban a kora hajnali órákban.
  • 27-én, vasárnap munkaszüneti napnak megfelelően, míg 28. és 31. között a tanítási szünet munkanapjain érvényes menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járművei.
  • Január 1-jén, újévkor munkaszüneti napnak megfelelő menetrend lesz érvényben. Szilveszter éjszaka és újév hajnalán egyes járatok nem vagy korlátozásokkal közlekednek.

A Volánbusz szerint január 2-án a szabadnapoknak megfelelő, míg 3-án, vasárnap a hét első munkanapját és iskolai előadási napját megelőző munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint közlekednek járataik. Január 4-én, hétfőn már a megszokottak szerint, a hét első munka- és tanítási napjára meghirdetett autóbuszok indulnak. Egyes településeken a helyi járatok azonban még a fentiektől eltérően közlekedhetnek.

Karácsony 2020
A sorozat további cikkei

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
Minden hír a koronavírus-járványról