A Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, Hegyi Szabolcs szerint ugyanis még azokat is korlátozza, akik egyébként magukat kereszténynek vallják.
A parlament a héten elfogadta az alaptörvény kilencedik módosítását, amelyben az is benne van, hogy biztosítják Magyarország alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést. Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa a hvg.hu közéleti podcastjében, a Fülkében azt mondta, a keresztény kultúrára való hivatkozás lényegében az állam világnézeti elkötelezettségének elleplezése. Egy olyan menedék, amelyben kiépülhet egy olyan stratégia, hogy formálisan az állam és az egyház szétválasztása megtörténik ugyan, a gyakorlatban viszont nem.
A szakember szerint az újabb módosítás célja a többi között az, hogy a Fidesz–KDNP kormány egyben tartsa a jobboldali, konzervatív, keresztény szavazótábort, és nem mellesleg a változtatás alapja lehet a lelkiismereti szabadság további korlátozásának is.
A beszélgetésből kiderül még, hogy
- mit értünk keresztény kultúrán, és az ezen alapuló nevelésen,
- miért kellett a keresztény kultúra védelmét az Alaptörvénybe foglalni,
- milyen hatása lesz ennek a mindennapi jogalkotásra.
A beszélgetést, amelyet a Független Médiaközpont támogatott, itt hallgathatja meg:
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/kombo_cikk-alatti-banner_640x240px.jpg)