Itthon hvg.hu 2020. november. 30. 19:08

Huszonnégyen hunytak el lakástűzben a mostani fűtési szezonban

Pedig csak másfél hónapja gyújtottuk be a kályhákat. A lakástüzek okai a legtöbbször emberi mulasztásra vezethetők vissza, figyelmeztet a Katasztrófavédelem.

Huszonnégy ember vesztette életét és hatvanan sérültek meg lakástüzekben az október közepén indult fűtési szezonban – közölte a Katasztrófavédelem. A lángok közel tízezer négyzetméteren pusztítottak. A tűzoltóknak a legtöbbször a fővárosban, Pest, Borsod, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megyében kellett beavatkozniuk.

A hétvégén is többen elhunytak: péntek este Budapesten az ötödik kerületben gyulladtak meg berendezési tárgyak egy Szent István körúti lakásban, és mire kiérkeztek a tűzoltók, már az egész lakás lángolt. Egy ember életén a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett segíteni.

Szombaton Komárom-Esztergom megyében, Környén halt meg egy ember a Bem József utcában egy családi ház melléképületében keletkezett tűzben, míg vasárnap pedig a Csongrád-Csanád megyei, Makón, egy Fűrész utcai lakásban gyulladt ki az ágy. Itt is elhunyt egy ember.

A Katasztrófavédelem figyelmeztetett, hogy a lakástüzek legfőbb oka a tüzelő-fűtő berendezések helytelen használata, a dohányzás és az elektromos zárlat. Advent idején az adventi koszorúkra helyezett mécsesek is fokozott kockázatot jelentenek. A tüzek többségét emberi mulasztás okozza – írták.

Kezdőképünk illusztráció.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.