Itthon hvg.hu 2020. november. 27. 16:37

Thürmer Gyula meglátogatta Aljakszandr Lukasenkát

A Munkáspárt elnöke az első magyar politikus, aki személyesen látogatott az országba a belarusz elnök újraválasztása óta.

Negyvenperces személyes látogatáson fogadta Aljakszandr Lukasenka a magyar Munkáspárt elnökét – szúrta ki a Telex. Thürmer Gyula az első magyarországi politikus, aki az augusztusban valószínűleg elcsalt, és azóta is tartó százezres tüntetéseket is kiváltó választás óta Fehéroroszországba látogatott. Thürmer szerint a tüntetési hullámnak nincs jele, „a társadalom elégedett azzal a politikával, amit az országot 26 éve irányító Lukasenka képvisel, és látható, hogy a tiltakozások hamarosan teljesen lecsengenek”.

Thürmer látogatásáról a belarusz állami hírügynökség számolt be. „Mi, a Munkáspárt, úttörőkként tekintünk magunkra, igyekszünk segíteni az országnak” – mondta Thürmer, aki Lukasenka régi ismerőse. A politikus szerint az EU kemény lépései belehajtják az országot az orosz–kínai szövetségi rendszerbe, ezért el kellene gondolkodni azon, hogy ez kinek tesz jót. Közben azt is kiemelte, Moszkva nem jelent veszélyt Belarusz függetlenségére.

„A független Belarusz kötött Oroszországgal szövetséget. Ez a szövetségi állam azonban két ország egyenjogú kapcsolata. Ám ha a külső nyomás erősödik nyugatról, ha még több amerikai katona jön a balti államokba és Lengyelországba, akkor változtatni kell a politikán, de ezt senki nem akarja” – mondta.

Előre tekintünk és előre megyünkA Belarusz Kommunista Párt a mai politikai élet fontos szereplője. A hat és félezerrel...

Közzétette: Magyar Munkáspárt – 2020. november 27., péntek

Thürmer szerint nem a magyar kormány üzenetét tolmácsolta kint Lukasenkának, hiszen a 2018-ban egy százalék alatt végzett Munkáspárt önálló alakulat. A véleményét viszont elmondta: „Az emberek hangulatán, az utcán, az üzleteken nem érezhető, hogy bármiféle augusztusi változás lenne várható. Kimerül az ellenzék akciója, egyre kevesebbeket, egyre kisebb réteget érint. Az emberek dolgoznak, élik a világukat.”

Szerinte a tüntetésekkel az a baj, hogy nincs mögötte ideológia. „Nincs vallás, nincs kommunizmus, nincs marxizmus. A függetlenség eszméje él, ami, úgy tűnik, kevés a társadalom összefogására.”

A pártelnök nem tért ki a százával börtönbe hurcolt és megkínzott tüntetőkre.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?