Itthon hvg.hu 2020. november. 19. 07:19

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.

Megszűnik a köd az ország nagyobbik felén, felszakadozik a rétegfelhőzet és kisüt a nap - írja csütörtöki előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Északon és a Nyugat-Dunántúlon viszont akár tartósan ködös maradhat az idő.

A ködös vidékeken néhol szitálás előfordulhat.

Késő délutántól aztán északnyugat felől felhősödés kezdődik, és egyre többfelé valószínű eső, záporeső. Napközben a déli, délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd estétől a Dunántúlon egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, megerősödik, sőt a Kisalföldön, illetve a Balaton környezetében viharos széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakul, a 10 fok alatti értékek a ködös, felhős tájakon lesznek. Késő estére 1 és 9 fok köz hűl le a levegő.

Figyelmeztető előrejelzést a tartós sűrű köd miatt adtak ki északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.

Hirdetés