Itthon hvg.hu 2020. november. 18. 11:47

Benyugtatózta hároméves kislányát egy kecskeméti nő, hogy felvetesse a kórházba

A kislány elvesztette az eszméletét, valószínleg megfulladt volna, ha nem kap gyors orvosi segítséget.

Életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emelt az ügyészség egy kecskeméti nő ellen, aki márciusban nyugtatót kevert a hároméves kislánya italába.

Az ügyészség közleménye szerint az öt kiskorú gyermeket nevelő nő március 20-án többször betelefonált a kecskeméti kórházba, hogy a hároméves kislánya otthon belázasodott, ezért szeretné kórházi ellátását kérni. A járványügyi helyzet miatt az orvosok azt javasolták, hogy otthon csillapítsa a gyermek lázát és beszéljen a háziorvosával, a nő azonban hajthatatlan volt.

A nő később azzal hívta fel a mentőket, hogy a kislány lázas és fél óránként elájul, ezért a mentők beszállították őket a kórház gyermekgyógyászati osztályára. A kezelőben az ügyeletes orvos megvizsgálta a gyermeket, aki nem volt lázas, jó állapotban volt, ezért hazaküldték őket.

A nő azonban nem akart távozni, egyre agresszívebben követelte, hogy a gyermeket tartsák a kórházban.

Az ügyészség közleménye szerint a kórház folyosóján várakozó nő a nála lévő nyugtatóból 8-9 szemet a kislány cumisüvegében lévő baracklébe kevert azért, hogy a sértett rosszullétre utaló tüneteket produkáljon és a kórházban maradhassanak. A gyermek ivott is a cumisüvegből és rosszul lett, elvesztette az eszméletét.

Az orvosok azonnal elkezdték a kislány intenzív ellátását, a gyermek a kezelés hatására mintegy fél óra után visszanyerte az eszméletét.

A kórház a mérgezés miatt értesítette a rendőrséget és a gyermekvédelmet.

A közlemény kitér rá, hogy a kislány az ellátása megkezdésekor életveszélyes állapotban volt, és ha nem kapott volna időben szakszerű orvosi segítséget, nagy eséllyel megfulladhatott volna.

Az ügyészség a nővel szemben végrehajtandó börtönt, valamint közügyektől eltiltást indítványozott, valamint azt, hogy a bíróság szüntesse meg a szülői felügyeleti jogát a 3 éves gyerek esetében.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.