Az országos tiszti főorvos szerint a fertőzöttek száma exponenciálisan növekedik, a fertőzés pedig már minden településen és intézményben ott van, legfeljebb még nem mutatták ki.
Az operatív törzs szerdai tájékoztatóját Gál Kristóf rendőr alezredes nyitotta az előző napi kormányülésen meghozott járványügyi intézkedések ismertetésével. Az azóta a Magyar Közlönyben is megjelent jogszabály értelmében ismét rendkívüli jogrendet vezettek be, valamint egész Magyarország területére veszélyhelyzetet hirdettek ki.
Ennek keretén belül kijárási korlátozás lép életbe éjfél és reggel 5 óra között, amikor mindenki köteles lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni, azt csak munkavégzés, a munkavégzés helyére történő közlekedés, a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából hagyhatja el, vagy ha egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet áll fenn, illetve életvédelmi céllal.
A kulturális rendezvényeket, a mozielőadásokat, a nem nemzetközi sportrendezvényeket meg lehet ugyan tartani, de a nézőtéren a nézők – a páholyok kivételével – csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el. Az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani. A 1,5 méteres távolságot meg kell tartani a páholyokban, a létesítmény területén, a kulturális vagy sportrendezvények szünetében, valamint a helyszínen található vendéglátó üzletben is.
Gál Kristóf felhívta a figyelmet, hogy a rendezvények szervezői és az annak otthont adó helyszín üzemeltetője köteles gondoskodni a szabályok betartásáról. Akik azoknak a felszólítás ellenére sem tesznek eleget, azokat ki kell zárni.
Az alezredes hangsúlyozta, hogy a rendőrség a rendezvényeket, rendezvényhelyszíneket ellenőrizni fogja, és határozottan lép majd fel. Figyelmeztet, 100 ezertől 1 millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, a létesítményt pedig 1 naptól 1 évig terjedő időtartamra be is zárathatja.
A diszkó tilos, a kocsmázás nem: megjelent a rendelet a koronavírus miatti szigorításokról
Gál hozzátette: Budapesten és a megyei jogú városokban a helyi tömegközlekedési szolgáltatók november 5-ig kötelesek tervet készíteni járataik sűrítésére a reggeli és délutáni csúcsforgalom idejére. Emellett emlékeztetett, hogy a kormány döntése értelmében újra ingyenesen lehet parkolni.
Tájékoztatott az alezredes az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések eredményeiről is. Mint mondta, országszerte 72 kereskedelmi üzletben és egyéb zárt helyen találtak olyanokat, akik megszegték az előírásokat: 19 esetben figyelmeztettek, 39 esetben bírságot szabtak ki, 14 ember ellen pedig feljelentést tettek.
A Magyarországon átutazók körében végzett ellenőrzések nyomán 71 esetben bírságot szabtak ki, 6 embert pedig feljelentettek.
A hatósági házi karanténban lévőket egy nap alatt 12 712 esetben ellenőrizték, 28 ember ellen feljelentést tettek.
Beszámolt Gál annak a XX. kerületi üzletnek az esetéről is, amelyet három napra bezáratott a rendőrség, mert öt alkalmazott – köztük a biztonsági őr, akinek a vásárlókat a szabályok betartására kellene figyelmeztetnie – nem megfelelően, az álluk alá húzva viseltek maszkot. Az alkalmazottakat a helyszínen megbírságolták.
Szomorú rekordokról beszélt Müller Cecília
Az országos tiszti főorvos a legfrissebb járványügyi adatok ismertetésével nyitott, elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 90 koronavírusos beteg halt meg és 4219 új fertőzöttet azonosítottak.
Megemlítette, hogy a járvány legújabb áldozatai közül a legfiatalabb egy 28 éves férfi volt – úgy tudjuk, ő a józsefvárosi önkormányzati képviselő, Balogh Lajos „Paci” –, a legidősebb pedig egy 99 éves nő.
Majd arról beszélt, hogy egész Európában, így Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma. Ennek az az oka, hogy a fertőzöttek sok más embernek adják át a kórokozót, éppen ezért fontos a korábban meghozott szabályok és a kedden bejelentett, szigorúbb előírások betartása – hangsúlyozta.
„Ezek a számok már olyan jelentősek, hogy nagy mértékben növelik a kórházban ápoltak számát” – utalt arra, hogy szerdára már 4871 ember szorult kórházi kezelésre koronavírus-fertőzés miatt. Müller kiemelte: egyre nagyobb az egészségügyi ellátórendszer leterheltsége, az intézkedések jelentős része azt a célt szolgálja, hogy megmaradjon a kórházak működőképessége. Ha pedig valaki az óvintézkedések ellenére mégis megfertőződik, minden tárgyi, szakmai, személyi képesség álljon rendelkezésre a hatékony, eredményes gyógyítására.
Az országos tiszti főorvos, aki felszólalása alatt többször hangsúlyozta az egyéni felelősséget a védekezésben, megismételte, hogy a magyar települések 80 százalékán már regisztráltak fertőzöttet. Megjegyezte azt is: nincs olyan hely, ahol potenciálisan nincs jelen a vírus, legfeljebb még nem igazoltak fertőzést.
Müller Cecília elmondta azt is, hogy
a 44. héten másfélszeresére emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma Magyarországon a 43.-hoz képest: hét nap alatt 7420 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót.
Beszámolt arról is, hogy emelkedik a fertőzöttek átlagéletkora: míg a második hullám elején a fiatalabb, 20-29 éves korosztály volt a leginkább érintett, addig az elmúlt négy hétben igazolt új esetek negyede a 40–49 éves korosztályból került ki. A 43. héten 44 év volt az áltagéletkor, a 44. héten pedig már 45,7 év.
A 15 éven aluli fertőzöttek száma összesen 770-nel nőtt a 44. héten a 43.-hoz képest.
Azt is közölte, hogy a járvány kezdete óta a fertőzötteknek összesen 21 százaléka tartozott a 40–49 évesek csoportjába, 15 százalékuk 65 éves vagy annál idősebb, 4,4 százalékuk pedig gyerek.
Azt is mondta Müller, hogy bár továbbra is az idősek és a krónikus betegek a leginkább veszélyeztetettek, a koronavírus-fertőzés egészen fiatalon is súlyos következményekkel járhat, halált okozhat.
Nem tudhatja senki azt, hogy akár fiatalon, egészségesen hogyan fog reagálni a fertőzésre. Ezért itt van az idő, hogy mindenki komolyan vegye az intézkedéseket”
– hangsúlyozta.
Újságírói kérdésekre, akárcsak kedden, most sem válaszoltak.
A fertőzéses esetek területi eloszlásáról szólva azt mondta az országos tiszti főorvos, hogy a 43. héten az országos átlaghoz képest magasabb volt a fertőzöttek aránya Budapesten, Győr-Moson-Sopron, Nógrád és Vas megyében, alacsonyabb pedig Békés, Somogy és Tolna megyében.