A színész-rendező állítja: sokszor tévedett, de sohasem volt hazug.
Négy évvel korábban komoly botrány kerekedett belőle, hogy a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány tévedésből Dózsa László színész-rendező nevét írta fel egy fegyveres gyermeket ábrázoló, 1956-os plakátra, miközben azon a 2000-ben elhunyt Pruck Pál volt látható. A plakátból több is készült, és Budapest több pontján is látni lehetett azokat.
A tévedés miatt Pruck lánya pert indított a Schmidt-féle közalapítvány ellen. Az ügyben 1,5 év pereskedés után született ítélet, amely kimondta: az elhíresült 1956-os plakátfotón nem Dózsa László van, hanem Pruck Pál. Schmidték azonban nem kértek bocsánatot a felperestől, ehelyett eltűntették a plakátokat, és így tettek azokkal a képekkel is, melyek online jelentek meg. Szöveg szintjén pedig semmi nem jelent meg, amelyben elismerték volna a hibát.
A történet újabb fejezete, hogy a kormánypárti Vasárnap most interjút készített Dózsa Lászlóval, aki kijelentette:
Úgy vélem, nem az a fontos, hogy ki van a fényképen, hanem sokkal inkább az, hogy ki mit csinált 1956 októberében. Örülök, hogy őszintén beszélhetek mindezekről, mert úgy érzem, ebből a plakátügyből egy elvtelen lejárató hadjárat kerekedett, amely megviselt, és amelynek a nyomait ma is magamon viselem. Négy éve valóban kínszenvedésként élem ezt meg, sokan el is fordultak tőlem, a szakmában is, holott én sohasem voltam hazug. Tévedni – akaratlanul is – sokszor tévedtem, de ez keresztényi és emberi dolog. Megbocsátást remélek”.
Dózsa beszélt arról is, hogy “kiderült, hogy az én nevem alatt valóban a néhai Pruck Pál szerepel az 1956-os képen, igaza volt a Pruck-családnak. Mentségemre legyen mondva, erős volt a hasonlóság. Egyidősek voltunk, hasonlóféle volt a ruhánk, a sapkánk. Sajnos ezt a tévedést egyesek nagyon csúnyán meglovagolták, és a forradalmat és a személyemet is igyekeztek általa lejáratni, hitelteleníteni”.
A színművész megosztotta, hogy a szovjet csapatok november eleji betörése után még másfél napig tartották magukat, de utána a megadás mellett döntöttek, “mert már teljesen szét voltunk lőve, nem volt értelme a további vérontásnak. Engem a nyakamon találtak el, elestem. Emlékszem, ahogy felnéztem, még láttam, hogy ránk dobtak egy tojásgránátot – hogy a sebesültekkel végezzen. Két szilánk fúródott a koponyámba, elvesztettem az eszméletemet. Valakik átvittek a Szövetség utcai kórházba, haldokoltam”.
Dózsa azt mondta, hogy innen a Mosonyi úti rabkórházba került, ahol az ÁVÓ-sok annyira megverték, hogy összeesett, és azt hitték, meghalt. “A szomszédos Fiumei úti temetőt és a börtönt egy kerítés választotta el, melyet egy szakaszon kibontottak. Átvitték a halottakat, majd bedobták őket egy sírgödörbe – köztük engem is. Leöntöttek minket mésszel, mire megrándult az egyik ujjam, ezt az egyik sírásó észrevette és felkiáltott: „Te, ez a srác még él!”
Dózsa László elmondása szerint ekkor kihúzták a gödörből, majd a Szabolcs utcai kórházba került, ahol egy általa Kárpáthy és Mednyánszky professzornak nevezett orvos több órán át tartó operációval megmentette az életét. “Csak ’57 áprilisának végén engedtek ki a kórházból, részint a rossz állapotom miatt, részint pedig azért, mert félő volt, hogy máskülönben ismét elkapnak”.