Itthon hvg.hu 2020. október. 16. 16:04

Emmi: Öt kórházban látnak el koronavírusos gyerekeket

Bár Kásler Miklós miniszteri utasításában arról írt, hogy koronavírussal fertőzött vagy fertőzésgyanús beteget nem vihetnek gyerekkórházakba, kiderült, hogy ebben az esetben van kivétel.

Koronavírus-járvány
Friss cikkek a témában

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a járványügyi eljárásrendről adott ki utasítást hétfőn. A dokumentumban az olvasható, hogy koronavírussal fertőzött vagy fertőzésgyanús beteget nem vihetnek az Országos Kardiológiai Intézetbe, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe, az Országos Onkológiai Intézetbe, gyerekkórházakba, pszichiátriára, szülészetre, geriátriai egységbe, sem diabéteszeseket, immunhiányosokat, fogyatékkal élőket ellátó egységbe.

Hogy a kivételek között megjelentek a gyerekkórházak, többek között Kunetz Zsombor egészségügyi szakértőnek is feltűnt. Ő a közösségi oldalán erről azt írta: „gyakorlatilag miniszteri rendeletbe foglalta az aktív eutanáziát, mégpedig gyerekek esetében is. Hiszen egy Covid-fertőzött, vagy akárcsak ehhez a fertőzéshez hasonló tüneteket mutató gyerekeket sem fogadhat egyetlen gyermekkórház sem.”

Ezzel kapcsolatban megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát. A tárca a válaszában arra hívta fel a figyelmünket, hogy az utasításban szerepel egy fél mondat: „kivéve eltérő miniszteri rendelkezés esetén”. A miniszteri rendelkezés szerint pedig

igazolt Covid-fertőzöttség esetén a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és a négy orvosi egyetem látja el a koronavírusos gyermekeket, valamint PIC ellátást igénylő betegeket.

Azt is hozzátették, hogy ha felvetődik a Covid–19 gyanúja, minden fekvőbeteg-intézet köteles a beteget megfelelően izolálni és a koronavírus-PCR-tesztet elvégezni a diagnózis felállításához, majd intézkedni a beteg átszállításáról a kijelölt intézménybe.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.