Itthon hvg.hu 2020. szeptember. 14. 18:05

A Gyárfás-ügybe belebukott egykori fővárosi főügyész lett a DK igazságügyi szakértője

Ihász Sándortól többek között azt várja a Demokratikus Koalíció, hogy egy kormányváltás után segítsen helyreállítani az igazságszolgáltatás függetlenségét.

Ihász Sándor volt fővárosi főügyész lett a DK igazságügyi szakértője – közölte a parlamenti képviselőcsoportja. A Fővárosi Fellebviteli Főügyészség és a Fővárosi Főügyészség Kiemelt Ügyek Osztályának volt vezetője, az egykori fővárosi főügyész szeptember elsejétől segíti a Demokratikus Koalíció frakcióját ebben a pozícióban.

Ihász feladatai a DK megfogalmazásában "a kormányváltás utáni független igazságszolgáltatás helyreállításával, a Polt Péter által eltussolt bűncselekmények vizsgálatával, és kormányváltás utáni törvényes és jogszerű felelősségrevonással kapcsolatosak".

Ihász ellen márciusban vádat emelt hivatali visszaélés miatt a Központi Nyomozó Főügyészség. Azzal vádolják, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében bizonyítékokat tárolt a hivatalában, amelyeket nem adott át a nyomozóhatóságnak. Az akkor még fellebbviteli főügyészként dolgozó Ihászra házkutatás címén még 2017 novemberében rúgták rá kollégái hivatali irodájának ajtaját. Még aznap visszavonták a vezetői megbízását, és a Pest megyei főügyészségre rendelték ki. Ihász azonban ezt a posztot nem vállalta, inkább lemondott.

Meggyanúsított főügyész: Sosem biztattam Gyárfást, hogy ne tegyen feljelentést

Évtizedes barátként, magánemberként adtam általános jogi tanácsot Gyárfás Tamásnak, és nem ügyészként - állítja a hvg.hu által megszerzett, 15 oldalas vallomásában Ihász Sándor, a bűnpártolással gyanúsított korábbi fővárosi főügyész. Ez is része annak a 15 oldalas vallomásnak, amelyben Ihász azt részletezte, miért abszurd és megalapozatlan a Fenyő-gyilkosság ügyében vele szemben közölt gyanúsítás.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.