A Nébih arra hívta fel a figyelmet, hogy a magok szennyeződéseket és károsítókat is tartalmaznak, ezért ne használja fel őket az, akinek a postaládájában landolt egy rejtélyes csomag.
Augusztus elején kéretlen, Kínából érkező, magokat tartalmazó csomagok landoltak amerikai postaládákban. Akkor azt kérték a hatóságok, hogy ne ültessék el azokat a lakosok, és most ugyanezt kéri a magyaroktól a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is: értesüléseik szerint a harmadik országokból érkező csomagok általában egynél több fajból származó magokat tartalmaznak, és veszélyesek lehetnek.
Arra is kitértek a felhívásban, hogy a vizsgálatok esetenként növényi törmeléket, talajmaradványokat, elhullott rovarlárvákat és a hozzájuk kapcsolódó szennyeződéseket, valamint gombás fertőzést is kimutattak a csomagokban.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy ezek veszélyt jelenthetnek a hazai élővilágra és mezőgazdaságra, hiszen különféle invazív fajok, növénybetegségek vagy ártalmas gyomok behurcolását eredményezhetik.
Nyomatékosan kérik továbbá, hogy a csomagok tartalmát
- semmiképpen ne ültesse el az, aki kapott ilyet,
- ne etessék meg állatokkal,
- ne dobják a lefolyóba,
- vagy a kommunális hulladékgyűjtőbe sem.
A súlyos kockázatra való tekintettel a Nébih kéri mindazokat, akik ilyen jellegű postacsomagokat kaptak vagy kapnak, hogy
adják át azokat az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának, de legalább értesítsék a hatóságot a csomag érkezéséről.