Az igazságügyi miniszter második tesztje is negatív lett.
Csütörtökön jelentette be Varga Judit, az igazságügyi tárca vezetője, hogy hétfőn találkozott valakivel, akiről megfertőződött az új koronavírussal, ezért hatósági házi karanténba került. Pénteken derült ki, hogy elődjéről, a Fidesz európai parlamenti képviselőjéről, Trócsányi Lászlóról van szó.
Azt is közölte Varga, hogy az első laborvizsgálat nem mutatta ki a szervezetében a kórokozó jelenlétét.
Szombaton délután Varga a közösségi oldalán adta hírül, hogy a második tesztje is negatív lett.
Szívből köszönöm a jókívánságokat és a sok biztatást! Továbbra is vigyázzunk egymásra!”
– írta.
Ugyancsak szombaton derült ki, hogy Kovács Zoltán államtitkár és Orbán Balázs, a Miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese sem fertőződött meg. Korábban ők is karanténban voltak, mert jelen voltak az Alapjogokért Központ egy héttel ezelőtti rendezvényén, amelyen részt vett a később koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált Hollik István, a Fidesz kommunikációs vezetője is.
A rendezvényen ugyancsak megjelent Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterről már pénteken kiderült, hogy nem fertőződött meg, hiszen megtartotta a kormányinfót, amelyen bejelentette, hogy Magyarország lezárja a határait a külföldiek előtt.
Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője és Dömötör Csaba államtitkár még a második tesztje eredményére vár.
Hende Csaba frakcióvezető-helyettes, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, valamint Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője, valamint Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára is karanténban van még.