Itthon MTI / hvg.hu 2020. augusztus. 24. 17:05

Elmeszelték az MSZP Balatont védő népszavazási kérdéseit

Az ellenzéki párt referendummal akadályozta volna meg, hogy a természetes tavak szabadstrandjait beépítsék.

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a Magyar Szocialista Párt természetes tavakkal kapcsolatos három népszavazási kérdését hétfői ülésén.

Az MSZP első kérdése arra vonatkozott, hogy a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra történő belépésért ne kelljen (belépő)díjat fizetni. Az NVB tagjai 6:5 arányban úgy döntöttek, hogy a kérdés nem hitelesíthető, mert

az alaptörvény módosítását célozza, arról pedig nem lehet népszavazást tartani.

Az NVB többsége egyetértett abban, hogy az önkormányzatok alaptörvényben biztosított tulajdonosi joggyakorlását korlátozná, ha a sikeres népszavazás után nem szedhetnének belépési díjat. A strandok kérdése helyi közügy, a választópolgárok a képviselő-testületen keresztül vagy helyi népszavazással jogosultak dönteni benne, egy országos népszavazásnál azonban épp a helyi választópolgárok lennének kisebbségben és kizárva a döntésből, hogy a területükön lévő ingatlannal hogyan rendelkezzenek – állapította meg a testület.

Az EU-nak köszönhető, hogy egyelőre marad ingyenes strand a Balatonon

A kormány nemigen hagy beleszólást az önkormányzatoknak az építkezések engedélyezésére vagy tiltására, a helyieket pláne nem kérdezi meg senki, de van, aki bízik abban, hogy megállítható a Balaton elvétele.

A második kérdés azt célozta, hogy az Országgyűlés rendeljen el a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra a 2020. augusztus 1. napján fennálló állapothoz képest építési és változtatási tilalmat.

Az NVB 7:4 arányban ezt a kérdést sem hitelesítette, többek között

arra hivatkozva, hogy a változtatási tilalomról az önkormányzatok, az építési tilalomról pedig a kormányhatározat alapján az önkormányzatok és állami hatóságok dönthetnek, nem pedig az Országgyűlés.

Országos népszavazást márpedig csak az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó kérdésben lehet tartani. Emellett egy eredményes népszavazás után legkorábban 2021-ben tudna jogszabályt alkotni az Országgyűlés, vagyis felmerül a visszamenőleges jogalkotás tilalmába ütközés is. Az NVB szerint a kérdésben azért sem lehet népszavazást tartani, mert korlátozná a helyi önkormányzatok tulajdonhoz való jogát, amit az alaptörvény garantál.

A harmadik kérdés arra vonatkozott, hogy az Országgyűlés rendeljen el a természetes tavak melletti köztulajdonban álló strandokra elidegenítési és változtatási tilalmat.

Tihanyban Mészáros Lőrinc háza papíron akár istálló is lehetne

Rugalmasan, a la carte választhatnak a tihanyi építési szabályok közül azok, akiknek szabad. Így lett "gazdasági épület" Orbán Viktor barátja, illetve Rogán-Gaál Cecília nyaralója.

Az NVB 6:5 arányban úgy döntött, ez a kérdés sem hitelesíthető, részben a korábbi kérdéseknél már ismertetett érvek miatt, részben pedig azért, mert az elidegenítési tilalmat csak egy jog biztosítására lehet bejegyezni, a biztosított jog fennállásának időtartamára, ebben az esetben azonban nem tudható, mi az elidegenítési jog korlátozásának az alapja.

Az NVB határozatai nem jogerősek, 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani ellenük a Kúriához.

Az MSZP július végén kezdeményezett népszavazást a három kérdésben, amivel az volt a céljuk, hogy megvédjék a Balatont és a természetes tavakat az ottani szabadstrandok nyakló nélküli beépítésétől. Néhány napja Kunhalmi Ágnes, a párt országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy már több mint 100 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük.

Molnár Zsolt, a párt budapesti elnöke mondvacsinált oknak nevezte a döntést, és a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján kijelentette, az MSZP minden jogorvoslati lehetőséggel élni fog, így "előbb-utóbb lesz népszavazás" a természetes tavak hozzáférhetőségével kapcsolatban.

Hirdetés
hvg360 Görföl Tibor 2025. május. 09. 10:58

XIV. Leó „szelíd Ferencként”, de határozottan fog fellépni

Ismét kiderült, hogy a katolikus bíborosoknak teljesen más az észjárásuk, mint azoknak, akik az elmúlt napokban folyamatosan találgatásokba bocsátkoztak az új pápa személyét illetően. Aki elődéhez, Ferenc pápához hasonlóan azt vallja, „nem bújhatunk el olyan tekintélyi eszme mögé, amelynek ma már semmi értelme”, ugyanakkor várhatóan megszelídíti az argentin pápa spontaneitását és kiszámíthatatlanságát. Vendégszerzőnk, Görföl Tibor teológus írása.