Itthon hvg.hu 2020. augusztus. 14. 12:46

Ujhelyi a független sajtóért aggódik: pályázatokat ajánl az újságíróknak, és előfizetésre kéri az olvasókat

Az EP-képviselő azt szeretné, ha a következő uniós költségvetési ciklusban közvetlenül is kaphatna támogatást a független sajtó.

Az európai demokráciánk, a békénk, a stabilitásunk múlik azon, hogy eljutnak-e a valós hírek és információk az európaiakhoz, azon belül is a magyarokhoz

– ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő jelentette ki pénteki online sajtótájékoztatóján. Az MSZP-s politikus munkatársaival összegyűjtötte azokat a jelenleg rendelkezésre álló pályázatokat és programokat, amelyek segítséget nyújthatnak a független szerkesztőségeknek és kisebb médiaműhelyeknek. A listáját személyes honlapján tette közzé.

Ujhelyi azt is bejelentette: hivatalos levélben fordult az Unió soros német elnökségéhez és a Bizottság, a Tanács, valamint a Parlament elnökéhez azért, hogy a következő hétéves uniós költségvetésben legyen alap a független sajtó közvetlen támogatására.

Nemcsak az Unió támogatása, de a magyar állampolgárok segítsége is kell a szabad sajtó megvédéséhez az EP-képviselő szerint. Ezután elárulta, hogy ő maga is előfizetett például a 444.hu-ra, a Magyar Hangra, illetve – rögtön több példányban – a Jelen című hetilapra.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.