Itthon hvg.hu 2020. július. 07. 09:06

Elvitte az árvíz a frissen megépített 666 milliós bicikliutat Putnoknál

Még át sem adták a kerékpárutat Putnoknál, máris szétment egy szakaszon.

A vadonatúj, 666 millió forintos fejlesztési támogatásból épített Putnok–Dubicsány kerékpárút már az átadása előtt megadta magát az esőzéseknek és erősen megrongálódott – írja a Index.

A lap megkereste a putnoki önkormányzatot, Tamás Barnabás polgármester azt mondta, a kerékpárutat a megépítés befejeztével, átadásra alkalmas állapotban veszik csak majd át. A kerékpárút még nincs kész, a villámárvíz által okozott károkat, hibákat a kivitelező vállalkozó javítja.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés